Az egész gondolatmenetet onnan indítanám, hogy szüleim elutaztak síelni, és engem -bármennyire is tartottak a következményektől- itthon hagytak. Naivan gondolhatták, hogy ambiciózus fiacskájuk csak nem fog rendezni a családi rezidencián valami kis összejövetelt, hisz nem kockáztatná meg a másnapi iskolát kialvatlanul. Viszont végzős gyermekük, azaz én, ezt meg szerette volna kockáztatni, és a későbbi tapasztalatai alapján, önmaga óhajtotta eldönteni, hogy a jövőben véghez visz e majd hasonló akciókat, avagy sem. Így aztán jött is a spontán ötlet hétfő délután: van-e kedve/lehetősége valakinek átjönnie italozgatni? Kedves barátomra, Kiss Mátéra (továbbiakban csak K. Máté) e téren IS mindig lehet számítani. Általános iskolás pajtásom, Turi Timi is kapva kapott a lehetőségen. Továbbá Ludézer Máté (továbbiakban csak L. Máté) osztálytársam is jó ötletnek tartotta. Valamint Kata és Gergely is csatlakoztak hozzánk. Rövidesen meg is érkeztek az imént felsorolt személyek, és elkezdődött a mulatság. János barátunkról, az USAba való emigrációja után elnevezett arany színű nedűből nem volt hiány, mint ahogy a villányi vidék hírességét okozó folyadék pár képviselője is tiszteletét tette asztalunkon, valamint poharainkban. Ezek mellett ízletes ágyas löttyök igyekeztek tetézni a hangulatot. És talán a sört meg sem kell említeni, hisz mint ahogy azt mind tudjuk: a sör nem alkohol. Bár erre jó néhányszor megpróbált rácáfolni ez az aranyló lé. A jókedvhez természetesen hozzájárult még néhány dolog. Ilyen volt a rögtönzött karaoke, az este alaphangját megadó zenei skála, melyet a legkülönbözőbb stílusok legkülönbözőbb előadóinak legjobbnak tartott számai tettek ki, a vízipipa, melynek károsságáról még a mai napig nem született egyértelmű tanulmány, valamint az alkoholos befolyásoltságból adódó koordinációs képességek eredményei. Nyilvánvalóan nehéz (ha nem lehetetlen) lenne felidézni és itt megörökíteni mindent, ami tegnap történt, azért szemezgetnék kicsit emlékeim, a tanúk elmondásai, valamint az este folyamán készült fényképes bizonyítékok alapján. Megesett, hogy K. Mátéval megpróbáltuk eltáncolni szalagavatóra készült táncunk egy részét, ám mikor visszanéztük a videót, konstatálnunk kellett, hogy alig pár dolog egyezik meg. Szóval nem tudom, hogy én voltam e balfasz, vagy a Máté, avagy mindketten, de nagyon nem jött össze ez a szinkron-mozgás. Na de úgy határoztam, hogy most mégse sorolom fel a dolgokat, hanem haladjunk is tovább. Időközben aztán Timi, Kata és Geri hazamentek, így hárman maradtunk. Közelgett a reggel, és úgy döntöttünk 3 óra körül, hogy alvásnak már nincs túl sok értelme, így azt skippeljük. Közel 2 órával később azonban úrrá lett rajtam az álom, így a legközelebbi ágyat megkeresve, már reptében elaludtam. 2 óra múlva ébredtem.. mármint ébresztettek. Azt hittem, hogy gyorsan felkeltem, de a későbbiekben megtudtam, hogy nem. 10 perces "danci kelj már fel" után életjeleim hiánya miatt a két Máté úgy döntött, hogy itt az ideje felébreszteni engem mirelit borsóval. Hogy miért pont ezzel a módszerrel próbálkoztak, azt nem tudom. Lehet, hogy ilyen szélsőséges megoldásokhoz kellett folyamodni, mert olyan mélyen aludtam, vagy csak jól esett nekik, hogy szadizhatnak, tényleg nem tudom. Végül is felkeltem, majd miután összeszedtük magunkat annyira, hogy már mertük remélni, hogy kinézetünk nem kelt majd riadalmat az emberekben, hívtunk egy taxit és irány a tanintézmény. A főbejáratnál megállva kiszálltunk és szembetalálkoztunk egyik tanárunkkal, ki furcsán tekintett ránk. Ám erre számítottunk. Legnagyobb örömünkre kedden dupla matekkal kezdünk. Természetesen ebben a mondatban egy csöpp irónia sem volt. A nap folyamán aztán közérzetünk egyre jobb lett. Legalábbis nekem biztosan. Két bajtársamról nem nyilatkozhatok. Így telt tehát a hétfő esténk/kedd reggelünk. Végezetül még annyit, hogy mindenkinek csak javasolni tudom az ilyen estéket:D
