danci blogja

Az évek során már kiderült, hogy ha a blogom egy tér lenne, akkor a közepén egy hatalmas borosüveg állna, amit csapolt sörök és scotch szegélyezne. Ez természetesen nem véletlen, hanem teljesen tudatos. A blogolás a köztudatban úgy él, mint a geekek szabadidős tevékenysége. Én saját példámmal igyekszem hónapról hónapra kiszedni a skatulyából ezt a tévhitet. Hiszen ahogy azt a mondás is tartja, nem igazán kezdődött még jó sztori azzal, hogy „és kértünk egy bubis vizet…”. Annál több úgy, hogy „és akkor szisszent a sör…”.
Az alkohol fogyasztás ártalmairól és az ezzel járó negatív dolgokról olya sokat hallunk. Tanáraink és szüleink is igyekeznek eleinte arra ösztökélni minket, hogy teljes mértékben kerüljük fogyasztásukat. A későbbiekben pedig kénytelenek a sztoicizmus mezejére lépve abban bízni, hogy talán túl nagy hülyeséget nem csinálnak áldott gyermekeik. Hiszen ha egyszer kiderül, hogy apukádat is keltették érettségi után egy körforgalomban felvert sátorban reggel, kíváncsi vagy, hogy ezt mégis hogy lehet kivitelezni.
De hogy miért is került elő most ilyen részletességgel ez a kérdés? Születésnapom volt, amit jól meg is ünnepeltem…
Tímár utcai közösség építő és/vagy szociális kapcsolat létesítő egység adott otthont Pagával közösen megtartott születésnapi bulinknak. Ezt az alkalmat többféleképpen lehet, és szokás megünnepelni. Ott van a kedveseddel tartott romantikus este. A családi ebéd, melyen prezentálód, hogy egyre jobban benő a fejed lágya és belátható időn belül felelősség teljes felnőtt válik majd belőled. És a barátaiddal megtartott buli, ahol kiderül, hogy még egy földigilisztát sem szabadna rád bízni. Az idei összeröffenés megörökítéséhez Örkény füstcsóva-elvét veszem alapul, és irodalmi módszerrel támasztom alá bejegyzésem nem hétköznapi mivoltát, minek köszönhetően senkiben sem fog felvetődni olyan fals gondolat, hogy talán a dolgok többsége kiesett.
A születésnap, mint egyéjszakás intézmény:
Boldogszületésnapot Jagerek egész koszorúja,
-Éhes vagyok! - Akkor hozok valamit inni neked!
Sört sörre!
Mit képzelsz, hogy nincs a kezedben semmi?!
Elkísérjelek pisilni, vagy menni fog egyedül is?
-Ezt a kört én most szerintem kihagyom. -Dehogy hagyod!
Támasztod a falat, hogy el ne dőljön?!
-Kicsim lehet, hogy lassan mennünk kéne nem érzem magam 100%osan... –Már hívtam taxit!

Igen, hát elég velős kis összegzés lett, de ami azt illeti nem a lustaság végett. Talán bátyám ragadta meg  a lényeget legjobban a másnapi ebédnél:
-Danci, Danci, tényleg látszik, hogy egyre idősebb vagy.
-Ezt hogy érted?
-Azért a saját születésnapodon már éjfél előtt ágyban lenni... [gonosz kacaj Bence részéről, és nem őszinte mosoly szüleimtől]

Lassan elérkezik az az időszak, mikor a végzős gimnazisták megkapják a szalagjaikat, melyet büszkén viselnek majd egészen az érettségi időszakig. Ezen okból kifolyólag gondoltam írok egy rövid bejegyzést, melyen néhányan lehet jót mosolyognak majd, páran ki is röhögnek esetleg, viszont egy-ketten talán észbe kapnak és nem halasztanak mindent az utolsó utáni pillanatra.
Az egész ott kezdődött, hogy szalagavatónk előtt néhány nappal egyik nagyon kedves osztálytársunk, név szerint Nemes „Mindzsi” Milán kórházba került, így délelőtt a szalagtűzőn és este a bálon sem vehetett részt. Jó barátokhoz híven abban a néhány napban amíg bent volt, számos alkalommal meglátogattuk, bementünk hozzá inni. Így történt ez a bál előtt is. Mátéval ketten megvettük söreinket és bementünk a megyeibe. Szerencsére egyedül volt a kórteremben, így az alkoholizálás senkiben sem váltott ki megbotránkozást, maximum a nővérben aki néha bejött. Iszogattunk, beszélgettünk, amikor is Mátéval eszünkbe jutott valami. Egy bálon elengedhetetlen némi tánctudás, amely nemcsak kaszálásból, téglapakolásból és almaszedésből áll. Egymásra néztünk, és egyből tudtuk, ebből még problémánk származhat nekünk is, hát még partnereinknek. Na akkor mit csináljunk? Tanuljunk meg keringőzni! Szerencsére volt laptop, meg Hotspot Pécs, gyorsan fel jútyúbra. Keresőbe jó angolosokhoz híven: How to dance keringő? Néztük a videókat, de valami nem stimmelt sehogy sem. Mindig volt egy nő meg egy férfi. Mi akárhogy néztük egymást, nem igazán volt köztünk lány. Még gond lehet ebből, de semmi gond, megoldjuk. „Máté, neked hosszabb a hajad, te leszel a lány!” Na akkor induljon a videó, mi figyeljünk és kövessük amit ott csinálnak. Tedd az egyik kezed az enyémbe, a másikat meg a derekam.. RÁ NE TEDD, MERT MEGÜTLEK!  De muszáj, mert így van ez a keringő izé. Jó, akkor tedd rá, de ne éld bele magad! Kezdjük! Lépsz, lép..áá nem oda! Ez így nem jó. Eddig ha táncolni nem is, legalább járni tudtunk. Most már a lábunk is fáj. Innen szép nyerni. Azért nem adtuk fel, szorgosan gyakoroltunk, miközben Milán többször majdnem megfulladt röhögéstől. Már-már egész magabiztosan ment az a négy lépés, amikor is nyílik az ajtó és belép rajta a nővér. Leírnám hogy kb mit láthatott: a beteg fiatalember sírva röhög az ágyán, amely mellett jó néhány üres sörös doboz sorakozik. A két hülye gyerek akik látogatóba érkeztek, pedig egymás karjaiba borulva épp keringőznek. Pillanatra ledermedt a hölgy, látszott hogy ilyet még ő sem látott. Sarkon fordult és kiment. Itt éreztük, hogy ezzel lehet tényleg kicsit elkéstünk és hagytuk az egészet a fenébe, ittunk még egy sört, elköszöntünk majd távoztunk a kórházból szemünket erősen a földre szegezve, hogy újabb szemkontaktust ne kelljen létesítenünk a nővérkével. Lássatok csodát, nem kellett keringőzni a szalagavatón.
Tanulság: tanulj meg időben táncolni(lehetőleg egy nővel), vagy hagyd az egészet p*csába!

Az egész ott kezdődik, hogy Dániel barátommal annyira megtetszett nekünk ez az egész érettségi dolog, hogy idén repetáztunk a biosz emeltből. Ennek következtében eléggé elhanyagoltuk generációnk elengedhetetlen szabdidős tevékenységét, a hétvégi nagyobb fokozatszámban történő májműködtetést. Most viszont gondoltuk kéne pótolni az elmaradt hétvégéket.  Ezzel a rövid kis bevezető kalaúzolással pedig el is jutottunk a legutóbbi péntek estéhez. A társaság apraja nagyja a bűnbarlangban, azaz „Negyediken” gyülekezett. Itt volt a már említett házigazda, Szablár „44 óráig nem vezethetsz” Dániel, Paulik „távgyalogló” Gábor, Eszteri „jóképű” Borbála, Máthé „CB” Bogi, Nagy „46283" Gergely, Péntek „jobb vagyok PS-ben” Réka, valamint szerény személyem. Eleinte (mint oly sokszor) csak borozgattunk és az élet legfontosabb kérdéseire találtuk meg a választ borzasztó rövid időintervallumok alatt. A probléma ezzel mindig csak az, hogy másnap sosem tűnnek ezek az elméletek annyira racionálisnak mint este. Az idilli borozgatás közben beállított Dani öccse, Szablár „hozzatok kebapot” Bandi enyhén illuminált állapotban. Szavak nélkül is tudtuk, hogy ez nem helyénvaló. Milyen példát mutatunk már a lájtos borozgatással?! Rövid idővel és néhány pohárral később olyan dolgokra jöttünk rá, amelyek közül egynek biztosan nem örült a Dani. Na igen, Paga egy laza mozdulattal kikapta az ablakot a helyéről. Mentségére szóljon, tudta mit csinál. Legalábbis úgy tűnt. Ha pedig  az érzelmi alapokon nyugvó eseményeket vizsgáljuk megállapíthatjuk, hogy ittas állapotban hatványozódik az örömujjongás ha valaki legyőzi a gépet ps2-n.  Tapasztalatok alapján az is kimondható, hogy ezzel fordított arányban változik a szomszédok jókedve és toleranciája. Mivel mindig figyelembe vesszük és tekintettel vagyunk környezetünkre, nem szerettünk volna konfrontálódni senkivel, szóval továbbálltunk negyedikről. Persze csak azután, hogy Bandit szépen betakargattuk és elkészítettük vele a szükséges csoportképeket.

A fiúk biztos tapasztalták már, hogy az alkoholos befolyásoltság kiválóan mérhető pisilés közben. Véleményem szerint 4 stádium van (persze ez emberfüggő, átmenetek lehetnek). Az első, amikor valaki teljesen rendben van, és két lábon állva magabiztosan (a szintagma mindkét jelentésében) kézben tartja a dolgot. A második, mikor némi nemű mozgáskoordinációs probléma fellép, minek eredményeképpen az oldalt található egyik falat veszi igénybe az alany, és ennek vállal szépen nekisimulva hajtja végre a küldetést. A harmadik mikor bátran állíthatjuk hogy többet ittunk a kelletnél és szépen homlokkal megtámaszkodva elöl, igyekszünk célt érni (FIGYELEM! Ebben az esetben fennáll az elalvás veszélye, mely igen fájdalmas következményekkel járhat. Mindig ügyeljünk, hogy elkísérjen valaki minket!). A negyedig fázis pedig nem is feltétlenül  a vesetermék szervezetünkből való eltávolításakor játszik szerepet, sokkal inkább a perisztaltika megfordulásából származó igen kellemetlen tevékenység elvégzésekor (igen, szépen megfogalmaztam a hányást). Erre a végső stádiumra a legjellemzőbb a toalettnek négykézláb történő megközelítése. Jómagam a 2. fokozatnál jártam, szóval úgy pont rendben volt minden. Gyorsan leszögezném, hogy nem hímsovinizmus miatt írtam a férfiak esetében fellelhető 4 stádiumról, csak a nőknél ezzel nem vagyok tisztában. Viszont biológiai ismereteim alapján bátran merem feltételezni, hogy a náluk nem ez a négy eset van.

A városba való besétálás lényegesen rövidebb időt vett igénybe, mint a visszaút, de ne siessünk ennyire. Ekkorra többen elértük a „jég alá kerültem” állapotot. Hogy mit is takar ez? Na szóval..
Szeretünk filozofálgatni, olyankor mindig okosnak érezzük magunkat kicsit. Gyakran űzzük ezt az igen kis költségvetésű szabadidős tevékenységet Gergely nevű barátommal. Ő esetenként egymagában is szokott gondolkodni ilyen dolgokon. Egy aktuális pillanatban kifejtette nekem egy elméletet, mely alapul vette korábbi filozófusok tanításaiban fellelhető alsó- és felső én-t. A lényege, hogy mikor valaki iszik(alkoholt), a szociálisan elfogadható és mértéktartó énje bekerül egy jégpáncél alá (amilyen a tavakon is van hideg téli időszakokban), és felszínre kerül, az addig a felszín alatt rejtőző (de mégis személyiségéhez épp úgy hozzátartozó én). És egészen addig, amíg eme nedűk hatása alatt áll az illető, ez a felszínre került személyiség-darab uralkodik, és nem hagyja kijutni a jégpáncél alól a mindennapokból ismert részt. A elmélet megosztása előtt is mélyen tiszteltem Gergelyt, de viccet félre téve, egészen zseniálisnak tartottam/tartom ezt a megközelítést.

Na vissza az estéhez. Tehát elindultunk be. Pontosabban már be is értünk. Először csinos. Fogalmam sincs mennyi volt az idő, de borzasztó kevesen voltak. Találkoztunk valami német sráccal, aki eléggé törte a magyart, de jófej volt. Dani prezentálta az iphone töréstesztjét, valamint élő koncertet adott velem csinos udvarán. Voltak még valami srácok egy hatalmas zsákkal amiben kb. 60-80 liternyi pattogatott kukorica volt. Nem tudtuk honnan meg hogyan, de jól esett. Utána monte. Szépen beestem az alsó szintre. Kármennek puszi és ölelés, Ludinak csak ölelés. Ittunk valami kék fröccsöt, amit nem akarom tudni, hogy miből készítettek, de másnap borzasztó szarul voltam. Igen késő (vagy korán) volt már, ami abban is megmutatkozott, hogy Dani úgy gondolta a csocsó asztal helyettesítheti átmenetileg az ágyát. Vettük a jelzést, irány vissza negyedikre. Ezzel pedig elérkeztünk a már említett visszaúthoz. Én nem mondom, hogy sokat sétáltunk, csak azt hogy a táv megtételének idejét nem csökkenti, ha valaki meg szeretne pihenni a körforgalomból kivezető út zebráján, vagy ha fel szeretne mászni erre-arra. Lassan, de biztosan azért visszaértünk negyedikre, Dani lefeküdt, mi elszívtunk még egy cigit, aztán irány haza. A másnapról pedig annyit így zárásként, hogy Anya bejött a szobámba hajnali 11 körül, és a következő párbeszéd zajlott le köztünk: „-danci, mit kérsz reggelire? -csak algopyrint!”

 Az életben sok dolog van amin el kell tűnődni, át kell gondolni, hogy megéri e vagy sem? Hogy bevállalod e vagy sem? Hogy van e értelme vagy sem? Ahogy egyre jobban felnövünk és kezd benőni a fejünk lágya, szemünkkel pedig már nemcsak nézünk hanem látunk is, időről időre jobban tudunk mérlegelni. Rájövünk hogy mi az ami szükséges és nem rizikós, és mi az ami elhanyagolható vagy amiből a későbbiekben gondunk akadhat. Lassan én is búcsút mondok 18. életévemnek és átlépek a 19.be.  Ennek következtében bölcsességem is hatványozódik és korlátaimat egyre inkább kezdem megismerni. Például ha valaki megkínál „csak még egy” itallal, először nemet mondok, és csak a győzködés árán adom be a derekam. Teljes bizonyossággal állíthatom, hogy ez a felnőtté válás egy mérföldköve. Viszont hetekkel ezelőtt megfogalmazódott bennem egy kérdés, melyre –bár barátaim hatására igent mondtam- nem vagyok biztos magamban. Félek a következményektől, melyek részben materiálisak lehetnek, részben pedig a szülői nevelésből származó lelki hadviselés legszélesebb skálájában fellelhető elemek. Ezek mellett ismét megszólalt bennem ez a lelkiismeret nevezetű dolog, mely az évek során már oly sokszor felkeresett engem. Az elmúlt néhány évben leginkább akkor hallatta magát, mikor a fiatalok legnehezebb döntése elé kerültem: tanulás vagy ivás? Erre a kérdésre pedig sem egzakt, sem helyes válasz nincs. Igazából szituácótól függ. Az engem nyugtalanságban tartó kérdésre (mely belső egyensúlyomat oly mértékben feldúlta, hogy nemcsak a bifidus essensis, de még a bifidus actiregularis sem tudja helyreállítani), a megfelelő választ megadni, az érvek felsorakoztatása után egyre nehezebb. Bár jó lenne, de talán mégsem. Biztos élveznék, de én másnap biztos nem. Tudom, hogy figyelnek, de azt is, hogy nem. Érzem, hogy kell, de miért is? Tapasztalataimat alapul véve pedig egy egyértelmű „NEM KÉNE” választ kapok. A sok pro és a még több kontra ellenére úgy döntöttem, hogy uccu neki, belefér. Az korábbi hasonló események hibáiból mit sem tanulva, és a fiatal korra hárítva mindent, arra az elhatározásra jutottam, hogy kell egy érettségi utáni házibuli! Hosszas gondolkodás, és az anyagi károk elkerülése érdekében megléphető lépések kitalálása közben rájöttem, hogy mivel ez az elmúlt években sem sikerült, most sem fog. Így a kérdés igazából már nem az, hogy lesz e kár, hanem hogy mekkora, és miben fog keletkezni. Sokan gondolhatják, hogy sztoikusan beletörődtem a dolgokba, de mit lehet tenni. Ez most megéri!:D

Az egész gondolatmenetet onnan indítanám, hogy szüleim elutaztak síelni, és engem -bármennyire is tartottak a következményektől- itthon hagytak. Naivan gondolhatták, hogy ambiciózus fiacskájuk csak nem fog rendezni a családi rezidencián valami kis összejövetelt, hisz nem kockáztatná meg a másnapi iskolát kialvatlanul. Viszont végzős gyermekük, azaz én, ezt meg szerette volna kockáztatni, és a későbbi tapasztalatai alapján, önmaga óhajtotta eldönteni, hogy a jövőben véghez visz e majd hasonló akciókat, avagy sem. Így aztán jött is a spontán ötlet hétfő délután: van-e kedve/lehetősége valakinek átjönnie italozgatni? Kedves barátomra, Kiss Mátéra (továbbiakban csak K. Máté) e téren IS mindig lehet számítani. Általános iskolás pajtásom, Turi Timi is kapva kapott a lehetőségen. Továbbá Ludézer Máté (továbbiakban csak L. Máté) osztálytársam is jó ötletnek tartotta. Valamint Kata és Gergely is csatlakoztak hozzánk. Rövidesen meg is érkeztek az imént felsorolt személyek, és elkezdődött a mulatság. János barátunkról, az USAba való emigrációja után elnevezett arany színű nedűből nem volt hiány, mint ahogy a villányi vidék hírességét okozó folyadék pár képviselője is tiszteletét tette asztalunkon, valamint poharainkban. Ezek mellett ízletes ágyas löttyök igyekeztek tetézni a hangulatot. És talán a sört meg sem kell említeni, hisz mint ahogy azt mind tudjuk: a sör nem alkohol. Bár erre jó néhányszor megpróbált rácáfolni ez az aranyló lé. A jókedvhez természetesen hozzájárult még néhány dolog. Ilyen volt a rögtönzött karaoke, az este alaphangját megadó zenei skála, melyet a legkülönbözőbb stílusok legkülönbözőbb előadóinak legjobbnak tartott számai tettek ki, a vízipipa, melynek károsságáról még a mai napig nem született egyértelmű tanulmány, valamint az alkoholos befolyásoltságból adódó koordinációs képességek eredményei. Nyilvánvalóan nehéz (ha nem lehetetlen) lenne felidézni és itt megörökíteni mindent, ami tegnap történt, azért szemezgetnék kicsit emlékeim, a tanúk elmondásai, valamint az este folyamán készült fényképes bizonyítékok alapján. Megesett, hogy K. Mátéval megpróbáltuk eltáncolni szalagavatóra készült táncunk egy részét, ám mikor visszanéztük a videót, konstatálnunk kellett, hogy alig pár dolog egyezik meg. Szóval nem tudom, hogy én voltam e balfasz, vagy a Máté, avagy mindketten, de nagyon nem jött össze ez a szinkron-mozgás. Na de úgy határoztam, hogy most mégse sorolom fel a dolgokat, hanem haladjunk is tovább. Időközben aztán Timi, Kata és Geri hazamentek, így hárman maradtunk. Közelgett a reggel, és úgy döntöttünk 3 óra körül, hogy alvásnak már nincs túl sok értelme, így azt skippeljük. Közel 2 órával később azonban úrrá lett rajtam az álom, így a legközelebbi ágyat megkeresve, már reptében elaludtam. 2 óra múlva ébredtem.. mármint ébresztettek. Azt hittem, hogy gyorsan felkeltem, de a későbbiekben megtudtam, hogy nem. 10 perces "danci kelj már fel" után életjeleim hiánya miatt a két Máté úgy döntött, hogy itt az ideje felébreszteni engem mirelit borsóval. Hogy miért pont ezzel a módszerrel próbálkoztak, azt nem tudom. Lehet, hogy ilyen szélsőséges megoldásokhoz kellett folyamodni, mert olyan mélyen aludtam, vagy csak jól esett nekik, hogy szadizhatnak, tényleg nem tudom. Végül is felkeltem, majd miután összeszedtük magunkat annyira, hogy már mertük remélni, hogy kinézetünk nem kelt majd riadalmat az emberekben, hívtunk egy taxit és irány a tanintézmény. A főbejáratnál megállva kiszálltunk és szembetalálkoztunk egyik tanárunkkal, ki furcsán tekintett ránk. Ám erre számítottunk. Legnagyobb örömünkre kedden dupla matekkal kezdünk. Természetesen ebben a mondatban egy csöpp irónia sem volt. A nap folyamán aztán közérzetünk egyre jobb lett. Legalábbis nekem biztosan. Két bajtársamról nem nyilatkozhatok. Így telt tehát a hétfő esténk/kedd reggelünk. Végezetül még annyit, hogy mindenkinek csak javasolni tudom az ilyen estéket:D

Csak elérkezett ez a nap is. Az utolsó osztálykirándulás. Egy napsütéses őszi péntek délután gyülekezett osztályunk a pécsi autóbuszállomáson. A fél órás várakozás alatt mindenki saját baráti társaságával próbálta elütni az időt. Voltak akik az aznapi biosz témazárót ócsárolták, illetve olyanok is akik azokat, akik belógták. Szóba került természetesen az este is. Ki mit hozott, ki fog élni még holnap, stb. Ám lassan begördült a buszunk. Várakozásnak megfelelően alig fértünk el, így sokaknak végig kellett állniuk a több mint egy órás utat. No de sebaj. Amint elindultunk már is szisszentek a sörök. Ezt meglehetősen furcsán reagálták le azok az személyek, akik egy békés és nyugodt péntek délutáni útban reménykedtek Mecseknádasd felé. Azt hitték, hogy ez is olyan út lesz, mint akármelyik másik. De nem számoltak osztályunkkal. Végül is megérkeztünk nádasdra, ahol Nikolett már várt minket a buszmegállóban. Fontos megemlítenem, hogy Garai Nikolett a kedvenc(és egyetlen) mecseknádasdi osztálytársam, és nekik pincéjük van itt. Ezért is eshetett osztályfőnökünk választása nádasdra. Lecuccoltunk a szálláson, előkerültek az italok és mindenki próbálta gyorsan megalapozni a hangulatot. Persze most még csak óvatosan, hisz várt még ránk egy borkóstoló és a vacsi. Rövid időn belül tehát el is indultunk Nikiék pincéje felé, ahol jó néhány igen finom nedűt ízlelhettünk meg. A rafináltabbak természetesen extra körökben is részesülhettek, így kifejezetten jó hangulatban hagytuk el a pincét. Gyorsan vacsi és irány vissza a szállásra. Kezdődjön az este. Értelmetlen lenne megpróbálnom időrendben végigvezetni a dolgokat. Így meg se kockáztatom. Lényeg, hogy sok szép emlékkel gazdagodtunk, bár sokra csak reggel derítettünk fényt másoktól. Voltak Vicces dolgok, no meg érdekesek is. Voltak ilyen olyan italok, kajafalsh és kultúrált éjszakai étkezés, fényképek, melyek az este rekonstrukciójában mindig nagyon fontos szerepet játszanak, csoportkép az osztályfőnökünkkel, esések-kelések, forró tea melybe mindig került egy kis pálinka, ablakon közlekedés, valamint főzés svéd módra. Az este második felében már néhányan úgy gondolták akaratuktól függően vagy éppen függetlenül, hogy itt az ideje aludni. Ekkor a társaság két részre szakadt. Voltak akik nyugovóra tértek, és akadtak, akik továbbra is italozgattak és jól mulattak. Ez a két tevékenység egy időben és egy helyen néha nehezen kivitelezhető. Ekkor pedig esetenként felszínre kerülnek ellentétek. Ez most sem volt másként. Ám szó sem volt haragról, csupán a fáradtság okozta lobbanékonyság váltott ki most már igazán elhanyagolhatónak nevezhető nézeteltéréseket. De néha ilyen is kell. Mikorra a társaság egyik része már mélyen aludt, a másik fele még jobb állapotba került és a legtriviálisabb dolgok is viccesnek tűntek. Ekkor történt, hogy szerény személyemen is úrra lett az álmosság és a csíkszemek összezáródtak. Sajnos ez pont a konyha asztalon történt. Ez még alapjában nem is lenne olyan hű de nagy probléma, ám körülöttem ültek osztálytársaim még ébren, és illuminált állapotban lévő tagjai, akik úgy gondolták, hogy mindenképp meg kell tréfálni ezt a szegény fiúcskát, kinek mája már képtelen volt lebontani több alkoholt, minek következtében már-már maga a máj könyörgött a hipotalamusznak, hogy azonnal fújjon riadót, és hozzon álmot a szemére. A többiek -elmondásuk szerint- miután meggyőződtek arról, hogy a lehető legmélyebben alszom, fülembe kiabálás és hasonló kedves módszerek segítségével, elkezdtek erődöt ÉPÍTENI rám. Így tulajdonképpen én ALAPOZTAM meg az este hátralévő részét. A művészi vénája mindenkinek felszínre tört, így több kisebb-nagyobb nonfiguratív alkotás/építmény is megjelent a hátamon/fejemen. Valamikor 3-4 körül térhettem magamhoz, és bementem a szobába aludni. Édesapám 6:15 tájékán hívott, és kérdezte, hogy pontosan hol vagyunk, mivel lassan indulna értem Pécsről. Mielőtt valaki elgondolkodna azon, hogy vajon miért jön értem apa ilyen korán, elárulom, hogy 10 órára vitézi találkozóra kellett mennem, és előtte még emberi kinézetemet is vissza kellett nyernem. Na de vissza a főcselekményhez. Szóval kérdezte, hogy mi a pontos cím? Nekem abban a pillanatban az sem ment volna, hogy pontosan meghatározzam, hogy kinek az ágyában fekszem, így az utca és a házszám megnevezése teljes mértékben lehetetlennek tűnt. Tehát közöltem vele, hogy igazából fogalmam sincs. Mondta, hogy 10 perc múlva visszahív és addigra jó lenne tudnom. Ekkor összeszedtem minden maradék lelkierőmet, és felkeltem. Szerencsémre senki olyan nem volt ébren, aki tudná a címet. Így mit volt mit tenni, mehettem le az utca aljára a -50 fokban, korom sötétben, hulla fáradtan megnézni az utca nevét. Ezek után diadalittasan közöltem apával a frissen szerzett információt, ám hangjában nem éreztem azt a mérhetetlen büszkeséget, amely egy ilyen esemény után kijárna nekem. No mindegy, ezen gyorsan túltettem magam, és bementem kávézni. Ekkor már a többiek is ébredeztek lassan és szebbnél szebb tekintetek bukkantak elő a hálózsákokból. Aztán apa lassan odaért, és jöttünk haza.
Szerintem ez volt a legjobb osztálykirándulásunk, és az egyetlen ahol ágyban is aludtam. Még ha csak 1-1,5 órát is. Az elmúlt években mindig matracon vagy kanapén keltem reggel:D
 

Bár a nyárnak vége, és elkezdődött a suli, de azért hétvégenként elő-elő jön még az a nyár flash, mikor nem számít, hogy mikor merre hogyan, lényeg hogy jó legyen. Persze az a szabadságérzet nincs meg, mint a szünet alatt, hogy nem kell törődni semmivel, de azért egy éjszakára el lehet engedni magad bármikor. Miután hazajöttem Amszterdamból, már nem írtam a blogomra, pedig voltak elég szép esték. Szépíthetném, és kitalálhatnék jó kis indokokat, hogy miért nem írtam, de igazából csak lusta voltam. Van ez így. Viszont most pont semmi dolgom sincs, és nincs is jobb, mint egy húzós előző este után leülni éjszaka egy pohár bor és egy cigi mellett írni egy kicsit.
Szeptember rögtön egy kedves kis bulival indult. Kata osztálytársam nem sokkal korábban töltötte be a mágikus 18. életévét, így bátyja és a K. Máté úgy gondolták, hogy ezt meg kéne ünnepelni, így elkezdtek szervezni egy meglepetés bulit. A választás a tettyei kulcsosházra esett. A diszkréció természetesen minden meghívottól elvárás volt, nehogy elszólja magát valaki(mint tavaly:D). El is érkezett a péntek, és lassan gyülekezett a nép. 2 órával később aztán Kata is megérkezett. De ne siessünk ennyire. Senki se szerette volna, hogy az a két óra értelmetlenül elteljen, így igyekeztünk kivenni részünket a munkából. Ez leginkább ivás formájában mutatkozott meg. Mondhatjuk tehát, hogy mindenki igyekezett megalapozni a jó hangulatot. Ebben elég jók vagyunk, és ez most is bebizonyosodott. A már kellően ittas társaság beterelése Kata érkezése előtt nem kis kihívás volt. Hát még az ott tartás. Nem beszélve arról, hogy mindenki legyen csendben. Persze nem szeretnék álszent lenni, én is a már kicsit illuminált állapotban lévő különítményhez tartoztam. Viszont megérkezett az ünnepelt, mindenki felköszöntette és folytatódott a buli. Ám 4 kedves barátommal kicsit le kellett mennünk városba, mivel másik szeretett osztálytársunk is aznap tartotta a 18. születésnapját globeban. Így bepattantunk Zoltán kocsijába, és lementünk. Lefelé persze végig ment az éneklés azok bánatára akik mellett elhaladtunk az út során, hiszen bátran kijelenthetem, hogy egyikünkben sincs meg az a bizonyos x-faktor. Lilla felköszöntése, és egy korsó sör után visszaindultunk kulcsosba. Megjegyezném, hogy Zoli természetesen nem ivott, nehogy bármi bajunk legyen:) Mikor visszaértünk, én V. Mátéval, Adéllal, Csengével, és Gudnyival felmentem valami padlásra kicsit. 30-40 perc után vicces kedvünkben ültünk egymás mellett, és rájöttünk, hogy nem volt egy túl jó ötlet feljönni ide, hiszen a lépcső majdhogynem függőleges volt. Ez fölfelé még nem is jelentett olyan túl nagy gondot, de lefelé már neccesebb. Továbbá ránk tört a kajaflash, és az nem egy jó dolog. Mind az öten tudtuk, hogy most senki sem fog lemenni közülünk ételért. Így mit volt mit tenni, telefonálni kellett. Először azt a személyt hívtam, akivel az elmúlt 3 évben a német órák túlélése során(ahol csak egymásra számíthatunk) összekovácsolódtunk. No tehát felhívtam Gergelyt. Ám ő közölte velem, hogy már városban van, így nem tud nekünk ételt hozni a padlásra. Ezt követően hívtuk a Matyát. Mikor mondtam neki, hogy itt vagyunk fent, de fizikailag képtelenek vagyunk lemenni, és tudna-e hozni nekünk egy kis nasit, szerintem nem vett túl komolyan(ami amúgy érthető is). Viszont elmondtam neki mindent, és akkor rájött, hogy itt szó sincs viccről. Néhány perc múlva pedig fent is volt, és hozott nekünk chipset. Életmentő volt. Akkorra viszont már mindannyian tudtuk a szívünk mélyén, hogy valamilyen úton-módon le kéne jutnunk innen. Így aztán összeszedtük minden bátorságunkat, és nekivágtunk a körülbelül 2x15 lépcsőfoknak. Hosszas haláltusa után épségben leértünk. Eközben aztán Milán is felébredt. Hopp, ezt nem is mondtam. Milán barátunk elaludt a kertben egy padon:D Kis beszélgetés után találtunk néhány kényelmes kanapét és oda leültünk. Csatlakozott hozzánk idő közben Paga is. Itt tulajdonképpen csak ültünk és léteztünk. Túl sok érdemi dolgot nem csináltunk. Én kicsit el is szenderedtem, és mikor magamhoz tértem konstatáltam, hogy a sör, amivel elaludtam eltűnt a kezemből. Arra még most is igényt tartanék, szóval várom a jelentkezését az elkövetőnek. Nem volt szép dolog:D Mivel már bőven éjszaka volt, néhányan úgy döntöttek, hogy hazafelé veszik az irányt. Viszont mi kiültünk egy padhoz és még pezsgőztünk kicsit. A "padlás-osztag" ötöséből szerintem már csak én voltam talpon. Gudnyi eltűnt, Máté jobbnak látta hazavinni az Adélt, Csenge pedig szunyókált egy ágyon. Én sem bírtam már tovább, eléggé el voltam fáradva, kerestem egy palack mentes vizet és egy ágyat, és leheveredtem. Reggel 9 körül ébredtem, és láttam, hogy Milán a mellettem lévő ágyon fekszik. Nem sokkal azután, hogy magamhoz tértem, Milán és felkelt. Láttuk, hogy a takarítás nagy része már megvan, így elköszöntünk a Katától és útnak indultunk. Kocsi vagy józan sofőr híján gyalog vágtunk neki az útnak. Persze egy másfél literes vizet vittünk magunkkal, a dehidratáció veszélye végett. A palackot el is neveztük Édrusnak, aki szabadságra vágyott, így hagytuk had guruljon le a hegyről magától. Út közben még Csaba rezidenciáját is útba ejtettük, aki jót nevetett a kinézetünkön. Ez érthető is volt, hiszen tulajdonképpen csak vegetáltunk. Egyéb életfunkciók nulla. Nagy nehezen aztán lejutottunk árkádhoz, ahol elköszöntem a Milántól egy kebap után és irány haza. 11 körül itthon is voltam. Valamikor délután beszélgettem Nikivel, aki mondta, hogy mondta neki egy ismerőse, hogy látott engem árkádnál, és ilyen másnapos fejhez rég volt szerencséje. Valamint azt is elmondta, hogy egyik kedves barátnője az éjszak során feltévedt kulcsosházba, ám akkor én már aludtam. Viszont a barátnője meg szerette volna kérdezni tőlem, hogy hol hagytam a kedvesemet(tudom, hogy utálod ezt a szót Niki:D), így felébresztett. Kérdésére állítólag nem tudtam létező szavakkal válaszolni és visszaaludtam. Szóval elnézést Virág. Lényegében egy nagyon kellemes este volt:)
Konklúzióként talán annyit, hogy az év elkezdődött, és fila táskából is egyre több van az utcákon, de tanuljatok a Kiss Mátétól, és ne hagyjátok, hogy az iskola az ivás rovására menjen!:D

Minden 2010. júliusában kezdődött, amikor is elhagytam kis hazánkat, hogy egy hónapot az USA-ban töltsek. Ebben az egy hónapban egy kedves család látott vendégül. Ám nemcsak én voltam nálunk ez idő alatt, hanem egy velem egykorú fiatalember is egyenesen Hollandiából. Az ő neve pedig Jelle volt. Az egy hónap alatt nagyon jóban lettünk, így mikor visszatértünk kontinensünkre, továbbra is tartottuk a kapcsolatot, ami manapság nem is olyan nagy kihívás, mint mondjuk 20 éve volt. De ezt most hagyjuk, csak anyukámban ötlött fel ez pár nappal ezelőtt, és úgy megmaradt bennem:)
Most hogy már az előzmények is megvannak mindenkinek (bár elég vázlatosan, de ez pont elég) hozzá is kezdhetek ennek a kis kiruccanásnak a leírásához. A cím elolvasása után biztosan nem volt nehéz kitalálni, hogy merre is vettem az irányt. Igen, Amszterdam volt az úticél. Már lassan fél éve tervezgettük ezt a kis kirándulást ismerősökkel, barátokkal. Ám a végén senki sem tudott jönni itthonról különböző okok miatt. De ez engem nem tántorított vissza. Beszéltem Jellel, és mondtam neki, hogy mi a szitu, és hogy úgy néz ki, hogy csak egyedül megyek. Mondta, hogy minden rendben, hívja az egyik haverját, és ők is ott lesznek Amszterdamban végig. Hopp, valami kimaradt. Mikor még úgy volt, hogy többen megyünk itthonról, azt beszéltük meg a Jellel, hogy ő(k) csak 1-2 napra jönnek Amszterdamba, mivel amúgy másfél órára laknak onnan. Na most már minden tiszta. Lényeg a lényeg, megbeszéltük, hogy végig együtt leszünk. Örültem nagyon, mert mikor a többiek lemondták, úgy nézett ki rövid ideig, hogy felejtős ez az egész kis túra.
Viszont megbeszéltük a dátumot, ő leszervezte a szállást, én (illetve apa) a repjegyet, és már csak várni kellett. Hosszúnak tűnő várakozást követően aztán elérkezett a július 11. Hajnali 3kor irány pest bátyámmal, mivel reggel 7kor ment a gépem. Aztán könnyes búcsú, és indulás. Mivel akkor pont kánikula volt itthon egy rövid gatyában és egy pólóban voltam. A gépen aztán mondták, hogy Amszterdamban 18 fok van és felhős. Az itthoni időjárásra tekintettel leginkább csak nyári cuccokat vittem. Lehet meg kellett volna néznem, hogy milyen Hollandia éghajlata.. De már késő volt. Azért nem búslakodtam. Találkoztam Jellel, az apukájával, és Svennel, aki a Jelle haverja volt. Mind kabátban és hosszú gatyában. Jól néztem ki ott köztük rövidben. Aztán irány a camping, hisz hol is lehet jobban eltölteni egy igazi amszterdami hetet mint ott. Csupa fiatal egész Európából. Sátrakat fel, székeket és az asztalt ki, aztán hajrá. Ennek az egész utazásnak a célja természetesen a helyi nevezetességek, múzeumok, műemlékek megtekintése volt.. SE. Remélhetőleg nem olvassák ezt a szüleim, így nem is kell köntörfalaznom. Bár nyilván ők sem most jöttek le a falvédőről, és voltak már ott, szóval nem gondolták, hogy ezért megyek. Tisztában voltak mindennel. Aki ismeri apukámat, talán még azt is tudja, hogy szívesen csatlakozott volna hozzánk:D Mint azt mindenki tudja Amszterdam a hírnevét a coffeeshoppoknak és a red light districtnek köszönheti. Minek szépíteni, és külföldi szavakkal dobálózni? A fű és a szex fővárosa:D Az utóbbit gyorsan rövidre is zárnám, mivel Hall Pass hiányában ez nekem felejtős volt. Talán tényleg szeret a Niki:P :)
Viszont térjünk vissza az első dologhoz, amit az imént említettem. Már mikor állítottuk a sátrakat számtalanszor megcsapott minket a fű illata. És nem azért számtalanszor, mert annyira balfaszok voltunk, és nem tudtuk felállítani a sátrakat, hanem mert.. na jó, lehet h azért. 1 óra alatt azért összehoztuk. Ekkor még csak dél körül járt, szóval lassan bontani kellett az első sört, nehogy lemaradjunk. Fontos megemlítenem, hogy mivel hajnali 3kor indultunk tesómmal pestre én egy percet sem aludtam, így ekkor lassan már 24 órája talpon voltam. Időközben kisütött a nap, és elindultunk a belvárosba bicikliken. Kb. 10 perc alatt bent is voltunk, bicikliket gyorsan lekötöttük, aztán ebéd, még több sör és kis séta. Mellesleg Jelle mesélte, hogy nagyon oda kell figyelni a biciklikre, hiszen ott kb mindenki azzal jár, és gyakran a részeg túristák beledobálják a le nem kötött bicikliket a folyókba. Így a város minden évben ki szokta tisztítani a folyók alját, és kiszedik a bicikliket. Mennyire para:D Na de térjünk vissza a délutánhoz. A gyötrő fáradtság ellenére késztetést éreztem, hogy bemenjünk egy coffeeshopba. Ötletemet támogatta Jelle és Sven is, így betértünk a The Bulldog nevű helyre. Egy rövid „-hármat kérnénk. -tessék.” párbeszédet követően már az asztalnál is ültünk. Ekkor már több mint 24 órája ébren voltam, így mint utólag kiderült, nem volt egy jó ötlet ez az egész. Kis idő után éreztem, hogy valami nem stimmel, így inkább kimegyek kicsit levegőzni. Kiléptem, és durr le az ajtó mellé. Egy órás szieszta után ébredtem, úgy hogy Jelle és Sven is ott ülnek mellettem. Na meg egy kalapos srác, aki amúgy jó arc volt. Jelléék mondták, hogy párszor felébredtem, de csak megnéztem, hogy meg van-e meg a bátyám fényképezőgépe, amit mellesleg szerintem jobban szeret mint engem:D Kisebb összetűzésbe keveredtem még az utca túloldalán lévő folyóval, de úgy érzem, hogy én nyertem. Még fél óra pihenő után aztán felálltam, és indulás haza. A biciklizés mondjuk még egy szép történet volt. A sátor előtt aztán ismét mély álomba szenderültem a székemben. Egy óra pihi után valahogy a sátramba kerültem. Jelléék azt mondták, hogy felálltam, odasétáltam a sátorhoz, és be akartam menni úgy, hogy be volt húzva. Egy percnyi próbálkozás után aztán feltehetőleg konstatáltam, hogy valami nincs rendben, így kinyithattam és durr. A felsőtestem a sátorban volt, a lábaim nem. A srácok azért jól szórakoztak rajtam elmondásuk szerint. Kedvesek:D Ekkor mondjuk még csak este 8 volt. 10kor felkeltem megittam még 2 sört velük, aztán visszatértem álomvilágba. Másnap aztán frissen és üdén keltem, készen a 2. napra. Ám most meg is szakítanám a gondolatmenetet kicsit. Az első nap még így megvan, hogy mikor mi történt, hiszen mégiscsak az első nap volt. De a többi az úgy egybe folyt. És most senki se vonjon le következtetéseket, hogy miért folyik egybe az egész, mert nem:D Csak mert! Hasonlóak voltak a programok minden nap. Voltunk az északi tenger partján, ahol fociztunk kicsit a homokban, sokszor jártunk a belvárosba, és különböző pubokba, a Heineken és a Hertog Jan üvegek gyűltek a sátrunk mellett. Összeismerkedtünk egy kedves spanyol párral, Gabival és Miguellel, akik csak úgy utazgatnak a világban, és a kérdésre, hogy meddig lesznek Amszterdamban azt válaszolták, hogy még nem tudják. Ahogy alakul. Szerintem ez az igazi carpe diem. Na és persze említésre méltó még az is, hogy 1954 óta nem nem esett annyit Amszterdamban, mint egyik nap az ottlétünk alatt. Hogy ez most jó vagy rossz-e? Csak is hozzáállás kérdése. Hisz tulajdonképpen történelmi esemény részesi lettünk. Lassan viszont eljött a 16-a dél, amikor jöttek értünk a Jelle szülei, és vittek minket a reptérre, mivel ő jött vissza velem Magyarországra, és itt töltött 8 napot. A reptéren aztán búcsú Jelle szüleitől és Sventől. Ő mellesleg nagyon jó arc volt:) Becsekkolás és irány haza. Este 11re értünk Ferihegyre, és apa jött értünk. Vártunk rá kicsit, aztán felhívtam és mondta, hogy itt van. Elmagyaráztam, hogy mi hol vagyunk, és mint kiderült egymástól 10 méterre voltunk, csak én háttal álltam, és mivel rajtam volt a kint vett sapkám, ami ilyen mű raszta hajas, apa nem ismert fel:D
Szép kis 6 nap volt, jövőre ismétlés:D

Néhány hónapja kapott szárnyra a hír. Eleinte persze mindenki pletykának tekintette, és a komolyság szikrája sem mutatkozott azokon, akik erről beszéltek. Mindenki úgy gondolta, hogy ilyen úgysem következhet be vele. Sem vele, sem pedig azzal a közösséggel, akikkel egy településen él. Mindenki kicsit naívan állt a dologhoz. Meglehet, hogy az előző évek történéseinek alapos kielemzéséből adódóan vélték úgy, hogy ez OTT nem történhet meg, de az is megeshet, hogy a folytonos fohászok miatt reménykedtek az emberek... nem tudni. Ám ahogy teltek a hetek-hónapok, egyre inkább körvonalazódtak a részletek, és egyre biztosabbá vált, hogy itt nemcsak pletykáról van szó, hanem valami tényleg készül. Egy összejövetel után aztán véglegessé vált minden. Kiderült, hogy 2011-ben a Leőwey 11.b Szegedre és Kistelekre megy osztálykirándulásra. A lakosokon először pánik tört ki, ami teljes mértékben érthető. Viszont rövidesen megpróbáltak megnyugodni, és felkészülni május 19-20-ra. Ma már tudjuk, hogy ez leginkább csak Szegednek sikerült, amely a gyönyörű lányokkal és a bor fesztivállal igyekzett lefegyverezni az osztályt. Ám Kisteleknek sokkal kisebb költségvetése volt, így ők ilyen dolgokat nem engedhettek meg magunknak. Ennek pedig meg is lette az ára. De ne siessünk ennyire előre.
A mai bejegyzés nemcsak az osztálykirándulásról fog szólni. Fontos, hogy rálátásotok legyen az előtte és utána történtekre, hogy a végén majd mind meg tudjatok fogalmazni egy-egy helytálló tanulságot. Így pedig elmondhatom, hogy az írásom részben tanító jellegű.:)
Május 18-át írtunk. Egy kellemes tavaszi szerda estén kint ültem a teraszon, és pont nekiláttam a blogolásnak. Tudtam, hogy korán le kell majd feküdnöm, hiszen másnap indulok osztálykirándulásra, és ott úgy sem fogunk túl sokat aludni. Ám este 10 körül csörög a telefonom. Bátyám barátnője hívott, hogy montéban vannak, és hogy nincs-e kedvem csatlakozni hozzájuk. Egy rövid "-nem tudok, holnap korán kelek. -nembaj, gyere! -oké, indulok" párbeszédet követően felpattantam paripámra, és nekivágtam az éjszakának. Néhány órával később aztán kiderült, hogy nem volt túl szerencsés választás a bicikli. Ám most még csak fél11-et írunk. Járművem szakszerű rögzítése után beléptem montéba, és köszöntem a jelenlévő ismerősöknek. Mivel ezen a helyen általában az emberek isznak, én sem szerettem volna különcködni, így igyekeztem megfelelni az adott társaság elvárásrendszerének. Bő 2 óra alatt sikerült is elérnem egy olyan állapotot, ahol lassan már mindenen nevettem. Ez amúgy a lehető legjobb stádium szerintem. Hajnali 1 óra magasságában elköszöntem, mivel azért mégis kéne aludni is. Ám ekkor szembesültem azzal, hogy az imént említett "stádium" nemcsak az a kellemes hatása van, hogy mindenen jól szórakozok. Van egy negatív hatása is: az egyensúly problémák. Bár az, hogy ez éppen negatív vagy pozitív hatás-e, végül is nézőpont kérdése. A kívülállók nagyon jókat tudnak nevetni ezen. Viszont én a biciklin az életben maradásért harcoltam, így nekem határozottan negatív volt. Ügyletem arra, hogy kis elkerülő utakon menjek hazafelé, hiszen nem szerettem volna konfrontálódni a hatóságokkal.Végül is épségben haza jutottam, csak másnap vettem észre a lábamon egy sebet, ami este még nem volt ott(vagy csak nem tűnt fel). Viszont magamhoz kellett térnem hajnali fél6kor, mivel a Mátét hozta be a testvére Harkányból, és mivel régi kertváros útba esik a város felé, engem is felvettek. 7kor itt is voltak, és ahogy azt előtte lévő nap megbeszéltük, megálltunk a Színház téren, mivel corsoban mindenképp szerettünk volna inni egy kis bort. Miután ezt megtörtént, visszamentünk a kocsihoz, és irány a barbakán. 8 óra előtt pár perccel oda is értünk. Szóval szuperül ki volt számítva minden. Leghátsó sorba behuppantunk, és indulás. Nem is kellett sokat várni, és fel is csendült az első doboz kinyitásából adódó mesebeli hang. Ezt aztán sorra követték társai. Mondanom sem kell, hamar meglett egy alaphangulat. Csaba és Máté szájából csak úgy repkedtek az aranyköpések. Mint például: "muszáj kinyitom, mert az sör szelleme kikivánkozik" vagy "ebből a pálinkból csak úgy szökik az alkohol". Lassan elértünk Ópusztaszerre, ahol a megtekintettük a Feszty-körképet, meg pihentünk. Utána átcsúsztunk Szegedre, ahol elfogyasztottuk a vacsoránkat, aztán volt egy óra szabad program. Ezalatt az egy óra alatt folytattuk amit már reggel elkezdtünk. Majd ráleltünk a már említett bor fesztiválra. Gyorsan megemlíteném, hogy személy szerint én beleszerettem Szegedbe. Egyrészt nagyon szép, más részt még csütörtök este is hatalmas élet volt, illetve gyönyörű hölgyeket láttunk minden percben. Gerivel nem is tudtuk már a végén, hogy merre nézzünk. Aztán megláttuk Ő-t. Hát igen, az ahaaa.. meg se próbálom leírni. Gerivel több mint fél óráig próbáltuk valahogy leírni, de nem lehetett! Ő volt a katarzis. A szabadprogramot követően visszaszáltunk Robi bácsi buszára(mellesleg Robi bácsi nagyon jó arc volt) és elmentünk Kistelekre. Miután bevettük a kistelki kollékium 3. emeletét, lecuccoltunk,  megkerestük a hűtőt, és nosza.. elkezdtük az estét. Elég erős esténk volt, ez kétségtelen. A videók és képek tökéletesen bemutatták másnap, hogy milyen volt a hangulatunk az este. A gondnok néni valamikor 2 körül elköldött minket a bús p****ba, egy szerencsétlen incidenst követően. Mondjuk szerintem kicsit elkésett vele. Másnap reggel felébredtünk, majd bő 5 perc után, mikor már kezdtünk látni, szembesültünk a szobánkkal.. hát az azért nem volt gyenge. Ezután pedig szembesültem az arcommal a tükörben.. hát az se volt gyenge. Amilyen gyorsan csak tudtunk összepakoltunk, és távoztunk, mielőtt a gondnok néni megnézné a szobát. Buszunk meg sem állt a Szegedi Vadasparkig. Itt gyorsan körülnéztünk, nevettünk kb. 5 percig egy fülyesbaglyon, aminek nagyon vicces feje volt, majd láttunk egy vadmacskát, ami szerintünk agy sima házimacska volt. Hát van ez így. A gazdasági válság az állatkerteket sem kíméli. Rövidesen viszont találtunk egy fantaszztikus padot, ahol a következő 2 órát töltöttük. Itt tulajdonképpen csak ültünk, és néztünk előre, vagy próbáltunk pihenni kicsit, hiszen a másnap gyötört minket. Volt is egy kb. 5 éves kislány, aki az anyukájával sétált arra felé, és amint meglátott minket annyit mondott: "itt a hullapad". Laza 3 szóval becinkelt minket, majd szépen továbbállt. Amint leesett nekünk, hogy mit is mondott felkaptuk a fejünket, és csak azt láttuk, hogy az anyukája néz ránk, és próbálja visszatartani a nevetését. Mi igyekeztünk jelezni neki, hogy ez igazán nem szükséges, és elkezdtünk szakadni. 2 órával és másfél liter vízzel később elindultunk ebédelni, majd nyomás haza. A buszon akármennyire fáradt voltam szinte semmit nem tudtam aludni, mivel hátra véletlenül sem tévedd egy-két kósza friss levegő. Lényegében nagyon jól sikerült szerintem ez az osztálykirándulás, bár feltehetőleg több leőweys osztály nem mehet majd abba a koleszba.
Amint hazaértem, gyorsan rendbe szedte magam és lassan már pont dőltem volna be az ágyamba, amikor is hívott a Bazsi, hogy van-e kedvem inni egy sört. Erre most mit mondhat az ember?! Persze! Mondtam neki, hogy menjünk át a lakásba, aztán itt kiülünk a teraszra és dumálunk egyet. Amint odaértem láttam, hogy a Bazsi már a szomszédok teraszán fröccsözget. Mondták nekem is, hogy tegyem le a biciklit és menjek fel. Adrival és Vicával dumáltunk egy jót, közben fröccs meg sör, aztán ismét olyan hangulatba kerültem, hogy muszáj volt bemennem a városba. Ezen szerencsére a Bazsi is rajta volt, az Adri meg úgy is ment be. Mivel a lakásunk csak 5 percre van a házunktól, gyorsan hazaugrottam átöltözni, és a buszmegállóban találkoztam velük. Árkádnál elköszöntün az Adritól, és elmentünk globeba. Itt fröccsözgettünk még kicsit, aztán éreztem, hogy akármilyen jó is a hangulatom, sajnos az elmúlt 2 nap eseményei miatt igencsak fáradt vagyok. Így 10 után nem sokkal eljöttünk. Ő ment a barátnőjéhez, én meg jöttem haza.
A 4. estémet tényleg pihenéssel szerettem volna tölteni. Kicsit találkoztam este a Nikivel, de éjszakázást nem terveztem. Viszont a Geri hívott, hogy lesz nála egy kis borozgatás. Na erre megint mit mondhat az ember?! JÓÓÓÓ! Oda is értem fél11-re. Itt volt Geri, Milán és Paga. Egyszer csak elfogyott a bor. Tudtuk, hogy sürgősen orvosolni kell ezt a problémát valahogy. Mikor éppen el szerettünk volna indulni boltba, valakinek eszébe jutott, hogy úgyis olyan jó idő van, menjünk alsógatyában(na meg persze póló, pulcs). Mivel azért már jól éreztük magunkat, el is indultunk. Reméltük, hogy nincs messze a bolt. Ám gyorsan kiderült, hogy a leközelebbi bolt, ami nyitva van, az Király utcában lesz. Be is fordultunk Király utcába, ám itt szembe találkoztunk egy rendőrautóval. Aztán egy hajléktalannal elkezdett beszélgetni a Paga, és ez a bácsi pont köztünk és a rendőrautó között állt, így nem láttak nagyon minket és továbbhaladtak. Ekkor tudtuk, hogy így még sem kéne végigsétálni a főutcán, és visszamentünk Ágoston térre, mivel a Geri itt lakik. Amint a bejárathoz értünk, szembetalálkoztunk Geri édesapjával. Ő hamar konstatálta, hogy elég hiányos az öltözékünk. Megkérdezte szigorú tekintettel, hogy: "Miért nincs rajtatok hosszú nadrág?" Erre a Geri teljesen természetesen annyit választolt, hogy "Itt hagytuk őket, és a Király utcában tűnt csak fel.." Ekkor a Geri apukája mosolygott egyet, mi meg bementünk a házba és mi is elkezdtünk szaakadni a röhögéstől. Ám a bor problémát még mindig nem oldottuk meg, így visszaindultunk a bolt felé, most már nadrágban. Rajtam úrra lett az éhség, és láttam 4 db pogácsát, amit nagyon megkívántam. A pultos mondta, hogy ha legyőzöm kő-papír-ollóban, elvihetem ingyen. Ollóval diadalmaskodtam, és bezsebeltem a zsákmányt. Mondjuk nem volt frissnek mondható, de életet mentett. Aztán még vissza Geriékhez kicsit, majd 2 körül haza.
Így telt tehát ez a 4 nap. Remélem valamilyen tanulságot mindenkinek sikerül(t) levonnia:)

Kicsit régen jártam erre felé, ám többen szóltak, hogy kéne már alkotnom valamit(ami jól is esett, és köszönöm), szóval most rászántam magam. Köztudott, hogy ha valamire sokat vársz, akkor túl magasak lesznek az elvárásaid. Én megpróbálok nem csalódást okozni:)
Igazából a mai post egy elég éles szombat estéről fog szólni. Most is a jól megszokott módszert fogom alkalmazni, tehát álneveket(vagy pontosabban beszélőneveket) fogok használni annak érdekébe, hogy nehogy sérüljenek akárkinek is a személyi jogai. Az egész este Mozaiqban kezdődött, ugyanis egy héttel ezelőtt volt egy kedves osztálytársam születésnapja, aki -ha kívülről nem is- de a szívében igazi 2 méteres Feka. Mivel mindig kell valami indok, hogy inni lehessen, ma tartottuk a szülinap aftert. Egy héttel későbbi after? Belefér. Egy kedves kis társaság össze is gyűlt. Mindenkit nem fogok (ál)nevesíteni, mivel nem látom értelmét. Viszont néhányukra még vissza fogok térni. Nem elhanyagolható dolog, hogy pont ezen az estén játszott mérkőzést két labdarúgócsapat, akiknek egymás elleni meccseit csak El Clásiconak szokták hívni. Mivel én nem vagyok az a túl nagy spanyol foci rajongó, nem nagyon érdekelt, hogy hogyan fog alakulni a bajnokság állása a mérkőzés függvényében, vagy hogy éppen milyen izgalmas a meccs. De egy valamit azért nagyon szerettem volna. Az pedig az, hogy a barca kikapjon! (ezzel a kijelentésemmel pedig biztosan sok olvasót vesztek, de ez van:) ) A katalánok elleni utálatom oka egy tavalyi meccs, ám ezt most hagyjuk. Térjünk vissza az estéhez. A real madrid győzemért (vagy is inkább a barcelona bukásáért) való izgulásom során elfogyott jó néhány pohár/korsó/kancsó folyadék, amelynek előnyei és hátrányai akadnak bőven. Hátrányok közé talán a túlzott fogyasztás utáni rossz közérzet, valamint az a bizonyos "másnap" tartozik. Ám előnyei közé sorolhatjuk a kommunikációs képesség javulását(legalábbis te úgy érzed, hogy egyszerűbben kommunikálsz, de a környezeted ebből persze lehet hogy csak nem létező szavak egymás utániságát tapasztalja), a túlzott jókedv(amikor még olyan dolgokon is nevetsz, amiket amúgy nem is hallottál, de reménykedsz benne, hogy nagyon viccesek voltak), az ének skillek 500%-os emelkedése 2 pohár között, stb. Természetesen nem túl jó, ha csak te egyedül élvezed ezeket az előnyöket. Legjobb ha a társaság apraja-nagyja az ezen hatásokat okozó, úgynevezett "alkohol" befolyása alatt van. Nálunk szerencsére mindenki ivott bőven. Ám az El Clásico félidejében elköszöntem a jelenlévő ismerőseimtől (bár biztos voltam benne, hogy néhányukkal még találkozni fogok az este folyamán) és útra keltem. Célom nem más volt, mint Globe. Globe egy nagyon kedves hely számomra. Többek között itt született meg a híres 13 pont, amelyről az előző, Forrdalmi láz c. bejegyzésben olvashattok. Itt találkoztam Dionüszosszal, aki többek között a bor istene. A fröccsből adódóan ruháztam rá ezt a nevet, amit ő olyan nagyon szeret. Itt volt még két barátnője is, akik éppen egy saját szabályrendszerrel rendelkező Activity-t játszottak. Az imént említett szabályrendszer legfőbb elemei a spontaneitás és az irregularitás voltak. Az jött aki akart, akkor kiabáltál be amikor szerettél volna, és néha még beszélhettél is mutogatás közben. Ezt követően bebizonyosodott az egyik előny, amelyet nem sokkal ezelőtt leírtam. Méghozzá az éneklési skillekre vonatkozó. Hiszen gyakorlatilag mindent elénekeltünk, ami egy ilyen alkalomkor előjöhet. Magyar és amerikai örökzöldek kész gyűjteményét adtuk elő. Rövid idő után elindultunk Monte felé. Az általában 5 percig tartó út, most olyan 15-20 percet vett igénybe. Úgy gondolom hogy ez magáért beszél. Nekem itt nagy segítséget nyújtott a már említett hölgy, akit Dionüszoszként emlegettem. A 3 leányzó Estbe ment én pedig rövid egy rövid időre betértem Montéba, ahol össze is futottam egy régi Ovispajtimmal. Vele beszélgettem picit, rövidesen viszont visszamentem Mozaiqba. Nem egyszer meggyűlt a bajom a fotocellás ajtóval, valamint a pultos hölggyel, aki nem örült, hogy zárás után még besurrantunk egy kicsit csocsózni. Ha innen hazafelé vettem volna az irányt, meglett volna a szép keretes szerkezete az estének. De ez nem csábított, így néhány társammal ismét ellátogattam Montéba. Egy kedves osztálytársammal, akit haja alapján nevezzünk csak Kopasznak (mellesleg ő visszatérő személyiség a blogomban) úgy döntöttünk, hogy eleget ittunk már, és ideje lenne mindenkinek hazamennie és lepihennie. Est mellett azonban összefutottunk 4 fiatallal (kikből hármat ismertünk), és számunkra ők deus ex machinaként is felfoghatóak, hiszen itt mind az esténk, mind pedig mi magunk 180 fokos fordulatot vettünk. Fogtuk magunkat, és visszamentünk Montéba. Az út során volt szerencsénk az emberiség történetének legrosszabb pálinkájához. Szörnyű volt! Pedig ekkor már nem voltak magas elvárrásaink. Montéban még játszottunk kicsit valami naptejjel, valamint várat is építettünk. Ám lassan véget ért az este. Azonban még haza kellett jutni. Ezt egy taxi segítségével meg is oldottam, majd a kertbe is sikeresen bemásztam mindenfajta sérülés nélkül. Rövid idő után még az ajtót is sikerült kinyitnom. Ekkor viszont már éreztem, hogy hamarosan a végkimerülés stádiumába fogok kerülni. Nagy nehezen még sikerült feljutnom a szobámba, ám itt végem volt. Az ágyamtól olyan jó egy méterre úgy dönthettem, hogy lepihenek egy picit. Édesapukám reggel 7 körül betért a szobámba, mivel égett a lámpám, és észrevehette, hogy a földön alszom. Felébresztett, és megkérdezte, tőlem, hogy mégis miért szunyókálok a földön farmerban és ingben? Erre én csak annyit feleltem, hogy éppen most estem el. Persze apukám tudta, hogy ez nem így van. Na meg persze én is tudtam, hogy ő tudja, hogy ez nem így van. De ennyi szerintem belefér. Délután 1 körül végül is újra magamhoz tértem (öcsém közreműködésével, mivel ő berontott a szobámba, rámugrott, és közölte, hogy "EBÉÉÉÉÉÉÉÉD") Az ebéd során apukám megkérdezte, hogy részeg voltam-e tegnap este. A reggel 7 órakor történt események után pedig meg sem kockáztattam azt mondani, hogy "nem". Jobbnak láttam, ha inkább azzal érvelek, hogy 2 hónap múlva 18 leszek, és edzek a szülinapi bulimra. Nekem, és az öcsémnek is kifejezetten tetszett az indokom. Szüleim esetében persze túlzás lenne az mondani, hogy tetszett nekik, de azért elfogadták. Ők is voltak fiatalok. :)

Ismét elérkezett a nap, amikor a '48-as szabadságharcról emlékeztünk meg az iskolában. Suli után egyből Globeba mentünk, és mint mindig, most is megosztottuk egymással, hogy kivel mi történt aznap. Rövid idő után elmerengtünk azon, hogy mindjárt itt a március 15-e, a megemlékezés miatt öltönyben/matrózban (kinek mi) vagyunk, egy kávézóban ülünk, és nem utolsó sorban fiatalok vagyunk. Milyen érdekes egybeesés. Néhány fiatal egy kávézóban a nemzeti ünnep közeledtével. Nem is kellett több, mindannyiunknak ugyan az jutott az eszébe: CSINÁLJUNK FORRADALMAT! Márciusi ifjak 2. felvonás. Mint ahogy 1848-ban, nekünk is szükségünk volt mindenekelőtt a saját 12 pontunkra. Az társaságunkban uralakodó egoizmusból adódóan a mi 12 pontunk 13 pontból áll. Mint ahogy elődeink is, mi is a számunkra, és az ország számára legfontosabb dolgokat szedtük össze, és próbáltunk a lehető legtöbb dologra kitérni, a lehető legtöbb dolgot lefedni. Nem is szaporítanám a szót, leírom a 13 pontot, és mindenki döntse el, hogy támogatja-e avagy sem.
1. Engedjék szabadon Mehmet Karcsika anyukáját!
2. Az egy tanévben lévő 182 tanítási napot csökkentsék 75-re!
3. A sörre kivetett ÁFA eltörlése.
4. Magyarország átúsztatása/átreptetése a Mexikói-öbölbe.
5. A Mount Everest Magyarországhoz csatolása.
6. Komló deportálása a Kalahári sivatagba.
7. Légkondicionáló Magyarország fölé.
8. Minőségellenőrzött vörös lámpás negyed minden megyei jogú városba!
9. Kötelező mellnagyobbító műtét minden kis mellű nőnek. Ezt a mell-cenzúra fogja szabályozni.
10. Unió Kubával és Jamicaval.
11. A marijuana legalizálása, és a fogyasztóvédelmi szabályok kiterjesztése a marijuanára is.
12. A laza erkölcsű 14 év alatti hölgyek számára magasabb adókulcs kivetése minden káros élvezeti cikkre (40-60% közötti adóemelés kortól függően).
13. Free Tibet!

Természetesen a minisztereink is megvannak, és eleinte még csak mi heten irányítanánk az országot, kicsit később viszont páran biztos egyeduralomra törnének, viszont diktatúrát nem szeretnénk, így nem tudjuk még, hogy mi lesz akkor. Lehet, hogy drasztikus lépésekre lesz szükség ennek elkerüléséhez, majd alakul..

Sziasztok! Picit régen írtam, ezért úgy éreztem, hogy pont itt lenne az ideje. Történtek azért szép dolgok az elmúlt 2 hónapban. Persze meg sem próbálom mindet leírni, de egy-két dolgot mégiscsak megosztanék veletek, hátha elnyerni majd a tetszéseteket.
Az lesz a legjobb, ha a két héttel ezelőtti hétvégénél kezdem(azért itt, mert a korábban történt eseményekre már nem emlékszem olyan pontosan.) Na tehát 2 héttel ezelőtt péntek. Ekkora tartotta szeretett iskolám az évenként megrendezésre kerülő Sváb bált. Nekem az este kezdetén még nem volt tervben, ám mivel az osztállyal aznap 19 órakor színházba mentünk, mindenki szépen kicsípte magát. Mikor vége lett a színháznak néhányan gondoltuk, hogy azért mégsem kéne egyből hazamenni, hiszen péntek este van. Na de akkor mi legyen? Hoppá, sváb bál van. Ki is vagyunk öltözve. Akkor induljunk. Szerencsére egyik osztálytársunk kocsival volt, így ő felajánlotta, hogy elvisz minket. Végül is(!) odaértünk. Nem részletezném, hogy hogyan, hiszen hálás voltam én is, és a többiek is, hogy nem kellett sétálnunk, de tény hogy egy két kereszteződésnél öregedtem pár évet.. Bizton állíthatom, hogy ha nekem lesz jogsim, azért meg fogok állni és körül fogok nézni, mielőtt kikanyarodok egy 4 sávos főútra. Ohh, és az indexet is használni fogom. Na de sebaj, lényeg hogy odaértünk épségben. Szóval köszönjük:D Bementünk, és első dolgunk volt megkeresni a ruhatárat. Örömmel konstatáltam, hogy az egyik ruhatáros a Müller Beni volt, így vele elkezdtem beszélgetni az ajtóban. (Gyorsan leszögezném, hogy mivel az ajtóban álltunk, én nem láttam azt, hogy kivan bent a ruhatárnak titulált osztályteremben.) Megemlítettem a Beninek, hogy feltehetőleg mi most elmegyünk majd boltba, és néhány doboz sörrel vagy egy üveg borral fogunk visszatérni. Valamint azt is mondtam, hogy milyen jó, hogy a mi évfolyamtársaink(és egyben kedves ismerőseink) vannak a bejáratnál, hiszen így nem lesz gond az italok behozatalával. Ekkor a Beni elkezdett röhögni, és közölte velem, hogy kb. egy méterre tőlünk jobbra, ott ül egy tanárnő a teremben, aki az én rövid kis monológomat kíváncsian és mosolyogva hallgatta végig. Én ekkor csöppet meglepetten, illetve félve előrehajoltam, és benéztem jobbra. Valóban ott volt egy tanárnő, aki mosolygott rám, hisz nyilván tudta, hogy én most egyáltalán nem égtem be végül is. Sietve megpróbáltam menteni a menthetőt, és mondtam neki, hogy természetesen csak vicceltem, és mindaz amit most mondtam a Beninek csak egy történet arra, hogy mit NEM szabad csinálni egy iskolában szervezett bálon. A tanárnő nem nagyon reagált semmit, csak továbbra is mosolygott, hiszen egy ilyen roppant gyenge mentősztorit még ő sem hitt el. És tisztában volt vele, hogy én is tudom, hogy ő nem hitte el. Ebből adódóan még mindig rendkívül kellemetlen helyzetben voltam. Na de sebaj, én gyorsan elköszöntem mind a Benitől, mind pedig a tanárnőtől, és elsuhantam onnan. Viszont a tervünkről nem tettünk le a többiekkel, így miután ők is végeztek a ruhatárnál, jöttek utánam a bejárathoz, és elindultunk boltba. Most sokatokban felvetődhet a kérdés, hogy miért adtuk le kabátjainkat mielőtt elmentünk volna boltba. Erre a válasz rendkívül egyszerű: nem tudjuk! De sajnos a kérdés bennünk is csak akkor merült fel, miután már a kabátokat beadtuk, és valamiért nem szerettem volna visszamenni a ruhatárba, mondván "Gyorsan kivenném még a kabátomat, mivel el kell ugranunk boltba... de nem abból az okból kifolyólag, amit az előbb itt kifejtettem neked Beni, és véletlenül önnek is tanárnő." Ezért aztán gyorsan bolt, majd gyorsan vissza leőweybe. Bementünk, és felmentünk a wc-be. Aki leőweys tudja, hogy a wc a egy központ a mi iskolánkban. Itt bárkit megtalálsz. Elő is került egy-két doboz sör, és iszogattunk egy picit. Ekkor jött valaki, és mondta, hogy itt a büfében is lehet kapni sört, és meg lehet inni a folyosón. Hát nekem ennél több infó nem is kellett, már indultam is kifelé. Utólag rájöttem, hogy ez egy elhamarkodott döntés volt, amit ráadásul borzasztó rosszul is időzítettem. Azért nevezném elhamarkodottnak, mert egy rendkívül evidens dolog nekem nem jutott eszembe: sört csak 18 évesnél idősebbek kapnak, így nyilván csak ők ihatnak. Hát ez nekem akkor nem volt ennyire egyértelmű. De sebaj. Említettem még azt is, hogy eléggé rosszul időzített döntés volt. Ezt úgy értettem, hogy amint kiléptem a folyosóra, szembetalálkoztam a pont ott sétáló Igazgatónővel. A tekintetünk összeakadt, majd láttam, hogy megszakítja a szemkontaktust, hogy megvizsgálja szemeivel a kezemben lévő dobozt. Mikor ez megtörtént, már én is kezdtem rájönni, hogy itt lehet hogy gondok lesznek. De már késő volt bármit is tenni. Szembe kellett néznem a következményekkel. Iskolán vezetőjének első kérdése a válasz nyilván való volt az ő számára is, de ettől függetlenül feltette: „Mi van a kezedben?” Én -nem tudom miért- de azért vetettem egy pillantást az dobozra. Talán azt hittem, hogy eszembe jut majd valami frappáns válasz, amivel kivágom magam. De nem így lett. Így felnéztem, és annyit válaszoltam: „Hát.. sör.” Ekkor ő kérdezett tőlem ismét. A kérdésére a válasz ismételten egyértelmű volt mindkettőnk számára, mivel ő azt kérdezte, hogy elmúltam-e már 18 éves, és fizikumomból adódóan engem nem szoktak 18 évesnek nézni. Így nem láttam értelmét, bármilyen csúztatásnak, így válaszoltam, hogy „nem”. Ekkor iskolán első embere egy kicsit közelebb lépett hozzám(illetve a mögöttem álló osztálytársaimhoz). Itt azért egy picit már aggódtam. Hisz nem nem találkoztam még az igazgatónővel az iskola folyosóján sörrel a kezemben. Így bár a következményekkel nem voltam tisztában, de sejtettem, hogy jutalmat nem fogok kapni. Miután odaért elém, nagyon meglepő dolog történt. Annyit mondott, hogy ne itt bent igyunk, hanem menjünk ki, és majd utána jöjjünk vissza. Ekkora én elköszöntem, és kisiettem. Mikor aztán mentünk vissza, ő az ajtónál volt éppen, aztán megbeszéltünk vele mindent, és végül is happy enddel zárult a történet:)
Most ugorjunk egy hete, mivel a múlt hétvége péntek is élménydús volt. Először is találkoztam Pagával Pizzaronál. Mielőtt bementünk volna, meg akartuk várni a Gerit, aki kicsit késve indult otthonról, így nem ért oda időben. Ekkor a Gáborral bő 10 percig vitáztunk arról, hogy pizzaro bejáratához képest melyik irányba is van a Széchenyi tér. Végül is telefonjaink segítségével pontot tettünk az ügy végére. Így el is ment az idő, és Geri lassan odaért. Az egész este úgy kezdődött, mint minden jó este: „csak kicsit lájtizunk”. Aztán csak ittunk, beszélgettünk, röhögtünk, ittunk, röhögtünk, beszélgettünk, ittunk, röhögtünk, beszélgetni próbáltunk, ittunk és már csak röhögtünk. Olyan éjfél körül gondoltunk egyet, és elmentünk Montéba. Itt bizony megvitattuk az élet egyik legnagyobb kérdését, és ismeretlen sráccal(akiről annyit tudok, hogy másnap egy koncert szervezett), azaz hogy hogyan is jött létre a Föld. Megközelítettük a kérdést vallási és tudományos irányból is. Voltak egészen ésszerű magyarázatok is, de spekulatív elméletek is szép számmal akadtak. Talán mondanom sem kell, hogy mindenki a maga igazát akarta érvényesíteni, így elég nagy vita alakult ki sokszor, ami aztán nagy nevetésekbe torkollott. Viszont lassan elment a Geri és a Paga, így én átültem a Viktorhoz (aki nem sokkal a Geriék távozása előtt érkezett). Beszélgettünk kicsit, majd pedig hozzánk csapódott egy ismeretlen srác. Végül is szóba elegyedtünk vele, és többek között kiderült, hogy egy ex-leőweysről van szó, aki jó néhány éve ballagott el. Nagyon érdekes történeteket mesélt, és nagyon jól eldumáltunk vele. Közben persze továbbra is szinten tartottam mind én, mind pedig a Viktor. 4 körül aztán úgy döntöttünk, hogy itt az ideje távozni, így elköszöntünk újdonsült ismerősünktől(akit amúgy Gergőnek hívtak), és mentünk. Még gyorsan útba ejtettünk egy non-stoppot, aztán elköszöntem a Viktortól, és hazaindultam.
Végül ugorjunk ismét egy hete. Így eljutunk a most péntekhez. Büszkén közlöm veletek, hogy testvérem lediplomázott a BME villamosmérnöki szakán, és aznap volt a diplomaosztója. Ezt pedig este meg kellett kicsit ünnepelni. Persze most még szerényebb körben, hiszen ezt majd a jövő heti szülinapi bulijával egybekötve fogja igazán megünnepelni. Éppen ezért vele(Bence) és a barátnőjével(Ivett) elindultunk megünnepelni. Először Jaffába néztünk be, mivel itt dolgozik Ivett egyik barátnője. Mikor leértünk láttuk, hogy van karaoke. Ez Bence gyengéje, így most sem akarta kihagyni. Néhány pohár után el is énekelt valamit, ami viszonylag jól ment neki. Majd valamiért úgy gondolta, hogy menni fog neki Celine Dion egyik legismertebb száma, ami a Titanic betétdala. Feltehetőleg ismeritek ezt a számot, és tudjátok, hogy az egyik legnehezebb szám, mivel Celine Dionnak azért enyhén szólva nincs rossz hangja. De sebaj, Bencének menni fog. A szomszédos asztalok rendkívül jól szórakoztak az előadásán, majd szám egyszer csak odafutott hozzám. Előre meg volt beszélve, hogy én majd felállok, és odamegyek vele, majd felállok egy előre odakészített magasítóra és a Titanic leghíresebb jelenetét szimbolizálva kinyújtom oldalra a kezem, miközben ő mögöttem áll és énekel:D Szerencsére tetszett a kis produkció a jelenlévőknek. Mielőtt továbbálltunk volna, méltó zárásként bevállaltuk Aqua – Barbie Girl c. számát. Vicces volt..:D Jaffa után még Monte, aztán lassan haza. Jó kis este volt ez is!:)

Egyszer volt, hol nem volt, a Hetedhétországon is túl, ahol a kurta farkú malac túr, volt egy aprócska város. Ebben az aprócska városban élt egy aprócska fiúcska, kit nevezzünk csak Dánielnek(tudom, hogy már oly sokszor elmondtam, de elmondom mégegyszer: az esetleges hasonlóság eme név, és egy valódi személy között csupán csak a véletlen műve. A név csak a történet elmondásásban van a segítségemre!). Bár ez a fiúcska már nem is volt annyira fiú, közeledett a férfikor felé. Békésen éldegélt családjával. A hétköznapokat és néhány estét pedig barátaival töltötte. Élte a saját kis életét, amiben inkább a boldogság és jókedv dominált, mintsem a szomorúság.
Egyszer történt, hogy az év utolsó napja közeledett. Ebben az aprócska városban. Ezt mindig remek hangulatú mulatozással, muszikával és -persze csak kevés mennyiségű- alkohol elfogyasztásával ünnepelték. Ekkor a baráti társaságok összejönnek, és együtt zárják le az elmúlt esztendőt. Így tett Dániel is a kedves ismerőseivel. Egyik ismerőse: Bence -az előző évhez hasonlóan- bulit rendezett, ahova jópár ember hivatalos volt. Mivel már tavaly is itt volt az év utolsó napján történetünk főhőse -és rendkívül jól érezte magád- idén is úgy gondolta, hogy ez lesz a legjobb. Nem is tévedett! Na de ne siessünk ennyire előre. Most még csak este van. Tudatosult benne, hogy ez lesz utolsó szilvesztere kiskorúként, így mindenképp meg kell adni a módját. Ennek szellemében Dániel összekészült, elfogyasztott egy pohárka pezsgőt szüleivel, majd elindult az éjszakába. Út közben természetesen megállt egy helyi közértben, hogy vásároljon ezt-azt, hogy a hangulat még jobb legyen. Nem volt ezzel egyedül. Mindenki így tett azok közül, akik aznap este arra a bulira mentek. Lassan meg is érkezett, és szembeszült azokkal a dolgokkal, amik elősegítik majd a gátlások levetkőzését. Kizárólag folyadékokról van most természetesen szó. Volt itt egészen barna színű folyadéktól kezdve, az aranyszínű nedűn át, egészen az átlátszó italig minden. Mindenki érezte, hogy szép estének néznek elébe. Így volt ezzel természetesen Dániel is. Ám nem gondolkodtak sokat, rögtön nekifogtak a dolgoknak. Persze ekkor még volt, aki nem érkezett még meg. De higyjétek el, ők is be tudták hozni az esetleges lemaradást. Nem sokkal hősünk megérkezése után betoppant egy ifjú, aki híres volt azon a tájon a süteményeiről/önteteiről. Most sem hazuttolta meg magát, és hozott sok finomságot, valamint egy fokhagymás-tejfölös öntetet. Mondanom sem kell, hogy az étel is fontos szerepet játszott az ottaniak estéjében, hiszen elképzelni sem lehet volna, hogy mi lett volna velük étel nélkül. De ebbe ne is menjünk bele. Térjünk vissza az öntethez. Alig pár perc alatt elfogyott az összes, hiszen mindenki imádta. "Na de most mi lesz?" kérdezte mindenki. Ekkor egy bátor legény: Gergely kijelentette, hogy ő akár élete árán is, de szerezni fog alig két órával éjfél előtt fokhagymát és tejfölt valahonnan. Bátor tettét Dániel sem hagyhatta szó nélkül, no meg nem is engedhett el jóbarátját egyedül egy ilyen veszélyes küldetésre. Így hát mellészegődött. A két titán pedig megkezdte alig 1 km-es sétáját, amit körülbelül fél óra hosszúra sikeredett. Rendkívül sok akadályon kellett átküzdeniük magukat, ám ezt a két fiatalembert semmi sem állíthatta meg. Tudták, hogy a többiek számítanak rájuk, és nem térhetnek vissza üres kézzel. Amint találtak egy boltot, betértek. Dániel ment előre, és egy hangos "CSÓKOLOM"-mal üdvözölte az eladót. Egyből ezután rátért a lényegre: "VAN FOKHAGYMA??". Az eladó büszkén válaszolt, hogy "Igen, van!" Mondanom sem kell, hogy eleinte az eladó is meglepődött, hogy ez a két ifjú mégis miért szeretne fokhagymát és tejfölt vásárolni. Ám a fiúk arcán is látszott a meglepettség mikor az eladó közölte, hogy árul fokhagymát és tejfölt. Gergely és Dániel az ittlétük alatt többször majdnem eldőlt. Feltehetőleg ez a meglepettségnek tudható be. Miután mindent megtaláltak, fizettek, és elköszöntek. Mikor visszafelé tartottak, rendkívül barátságos hangulatban voltak, hiszen azért egy barna színű folyadékot hoztak magukkal útitársnak. A túlzott jókedv miatt, Gergely valami okból kifolyólag azt hitte, hogy ő egy olyan személy, aki alkalmi partnert keres, és felügyeli a legősibb foglalkozást üző nőket. Meg is állított egy járókelőt és közölte vele büszkén, hogy ő egy olyan személy, aki olyan nőkkel foglalkozik akik ezt a "szakmát" választották. A járókelőnek egy arcizma se rezzent, csak annyit válaszolt: "Én is ezzel fogallkozom!". Viszont ekkor Dániel volt rendkívül meglepett, és nem tudta, hogy most nevessen-e, vagy valamilyen úton módon mentse ki a barátját ebből az elég váratlan szituácóból. Az előbbit választotta, mivel látta, hogy Gergely feltalálta magát, és magától is megoldotta a dolgokat. Ám mikor már érezte, hogy ennek nem lesz jó vége, gyorsan megfogta Gergelyt, és elköszönt az ismeretlen alaktól. A visszaút kicsit hosszabbnak bizonyult, ám megoldották, és visszatértek a megvásárolt javakkal. A többiek ennek örültek, és máris készítettek új öntetet. Ekkor már vészesen közeledett az éjfél, így lassan-lassan kifáradtak az udvarba és köszöntötték az új esztendőt. Ezek után a nappaliban egy helyi néptánc vette kezdetét: a "szögelés". Ez rendkívül bonyolult tánclépésekből áll, és semmilyen más tánchoz nem hasonlítható. Éjfél után még bő 2 órát maradtak itt Dánielék, és nagyon jól érezték magukat. Ezt követően elköszöntek Bencétél, és néhányan odébbálltak. Többek között: Gergely, Csaba, Adél, Dalma és maga Dániel is. A következő célállomásuk egy akkoriban nagyon híres hely volt: Monte Cristo. Az út során összetalálkoztak még Mindzsivel, és Sziszkával. Majd együtt bementek montéba, ahol nagyon sok ismerőssel találkoztak. Az est hátralévő részét itt töltötték. Rendkívül jó hangulat uralkodott itt is, és mindenki jól érezte magát. Dánielnek egy külön "meglepetéssel" is kedveskedett Édesapukája, hiszen váratlanul beállított hajnali 4 óra körül, mivel tudta, hogy fia ekkor már itt lesz. Ám hősünk az este során már sok kalandot átélt, így ezt a szituációt is kezelni tudta. Fél7 magasságában viszont ez a hely is jócskán kiürült, így a még jelenlévőktől elköszönt Dániel, és elindult hazafelé. Nagyszerű estét mondhat magáénak ez a 17 éves gyermek. És ezért köszönetet szeretne mondani azoknak, akik ezt az estét ilyen nagyszerűvé tették. Itt érti a házibuli szervezőjét, valamint mindenkit, aki ott volt a házibulin, vagy montéban!:) Ám mint később kiderült, sokan elestek azon az estén, és különböző mértékű agyrázkódást szenvedtek, melynek következménye lehet bizonyos mértékű emlékezetvesztés. Ez feltehetőleg azért jelentkezett sok embernél, mert azon az éjjel fagyott, így az utak és járdák is eléggé csúszósak voltak. Emiatt ne ítéljenek el senkit, nem az ő hibájuk! ;)

Házibuli:


 

Ez a nap is úgy indult, mint bármelyik másik hétköznap. Felkeltem, megmosakodtam, felöltöztem, megettem a műzlimet, majd Apa elvitt az iskolába. Nem is sejtettem, hogy életem egyik fordulópontjához érkeztem. A legelején le kell szögeznem, hogy 10 évvel ezelőtt történt mindez, valamikor 2000. decemberének elején. Közelgett már dec. 6., ám még senki sem volt olyan hűde nagy karácsonyi hangulatban. Apukám bekísért az iskolába, majd elköszönt és elindult dolgozni. Én kipakoltam a tanszereimet, és becsöngettek. 45 perc elteltével az osztályfőnököm, Ildikó néni megkért minket, hogy redezzük körbe a padokat és a székeket, majd üljünk le, ugyanis egy vendék jön hozzánk. Egyikünk sem tudta, hogy mégis ki lesz a látogató, ám őszinte izgalommal lestük az ajtót. Alig néhány perc elteltével belépett rajta A Mikulás. Osztálytársaim csillogó szemekkel tekintettek rá, ám nekem valami miatt rendkívül ismerős volt. Emlékszem, még rá is néztem Ildikó nénire, és láttam, hogy ő titkon engem figyel a szeme sarkából. Nem értettem miért.. De tudtam, hogy valami nem stimmel. Mikor megszólalt a Mikulás, akárhogy is torzította a hangját, az is rendkívül ismerős volt számomra. Ám még mindig nem állt össze a kép. Szép sorjában kihívott mindenkit. Osztálytársaim nagy része után rám is sor került. Ekkor a szakállas bácsi elé léptem. Láttam, hogy nagyon mosolyog. Tisztában voltam vele, hogy a Mikulás, aki több millió gyereknek visz ajándékot minden év decemberének 6. napján, minden kormobelire mosolyog, ám valami miatt máshogy viselkedett mikor én álltam vele szemben, mint mikor az osztálytársaim. Ismét rátekintettem osztályfőnökömre, és észrevettem, hogy ő is nagyon mosolyog. Ám még mindig nem értettem a dolgot.. Mikor átnyújtotta nekem az ajándékot, észrevettem valamit az egyik ujján. Nem mást, mint egy jeggyűrűt. Ebben nem is lenne semmi furcsa, hiszen a Télapónak ott van Télanyó. Én mégis kicsit furcsálltam, hogy pont olyan jeggyűrűje van, mint Édesapámnak. Ekkor már kezdtem gyanakodni, és visszaidéztem magamban az eddigi eseményeket. Az ismerős hang, az eltérő viselkedés mikor én következtem.. Lassan kezdett összeállni a kép. Valamint feltűnt még egy dolog. Éreztem a Mikulás parfümjét. Érdekes módon, Apukám és éppen olyat használt akkoriban. Bár rajta kívül még biztos sokan használták azt az illatot, de ez sem volt egy elhanyagolható tényező. Megköszöntem az ajándékot, és visszabandukoltam a helyemre. Leültem, és kétségek között tengődtem, míg a hátralévő néhány pajtásom megkapta az ajándékát. Nem sokkal később elköszönt tőlünk a látogató, és távozott. Ekkor én odamentem Ildikó nénihez, és közöltem vele, hogy szerintem Apukám volt a Mikulás. Emlékszem, hogy elmosolyodott, és azt válaszolta, hogy nem. Bár az a nem egy olyan nem volt azzal a mosollyal és hangvétellel, ami felért egy igennel. Viszont még túl fiatal voltam ahhoz, hogy erre rájöjjek. A nem az nem volt. Mindegy hogyan mondták. Ennek ellenére nem törődtem bele a dolgoba, és lassan biztossá vált bennem, hogy bizony Apa volt az. Aznap Anyukám jött értem az iskolába, és elújságoltam neki a történteket, hátha ő alátámasztja a feltételezésemet. Furcsa módon, mikor meséltem neki, hogy mi történt, ő is csak mosolygott. Miután a történet, és az elméletem végére értem, ő is azt mondta, hogy Apa nem lehetett a Mikulás, hiszen dolgozott. Mikor hazaértünk, Apa már otthon volt, és első dolgom volt megkérdezni, hogy valóban ő volt-e? Válaszul ismét csak egy mosolyt kaptam. Gyorsan leszögezném, hogy így a nap végére kezdett már nagyon elegem lenni ezekből mosolygásokból..:) Ám a mosoly után mondta nekem, hogy ő -mint már Anya is elmondta- dolgozott. Én mégis tudtam, hogy nem mondanak igazat, hisz láttam amit láttam. Ebben a fél napban oly sokszor végigpörgettem az eseményeket a fejemben, sokat gondolkodtam, és délután 4-5 körül már-már biztosan állíottam, hogy bizony az én Apukám volt a Mikulás. Ez az álláspont a fejemben azóta sem változott meg annak ellenére, hogy Apa sosem mondta el, hogy ő volt-e a Mikulás aznap a Mezőszél Utcai Általános Iskola 1.a osztályában vagy sem. Az évek során még jópárszor felmerült a kérdés, főleg az ünnepek közeledtével, és mindig csak az a bizonyos mosoly és a megszokott "nem" volt a válasz. Ám ahogy idősödtem, egyre árulkodóbbá vált számomra Apa testbeszéde. Így még ha soha nem is mondták ki, én tudom:) De talán jobb is így, hisz sokan úgy gondolják, hogy az a pillanat, mikor egy gyerek megtudja, hogy az ajándékokat nem a Mikulás, a Jézuska és a Nyuszi hozzá, egy fordulópont. Ezt pedig néhányan bizony elég rosszul viselik. Én aznap megtudtam ezt, és nincs bennem olyan kép, hogy észreveszem mikor a szüleim teszik be a fa alá az ajándékot. Ez így jobb. Ez így egyedibb. És sírás sem volt :D

A minap újabb legenda jutott a fülembe, amit úgy éreztem, hogy mindenképp meg kell osztanom veletek. Új hírlik, hogy a közelmúltban élt néhány rendkívül jó humorú, kedves és jó kiállású fiatalember, akiket most nevezzünk csak Gergelynek, Kristófnak és Dánielnek. A nevek abban segítenek, hogy könnyebben tudjam mesélni a történetet. Ha bármilyen hasonlóságot felfedezni vélnétek a történetben szereplő, és a való életben lévő barátaitok között, az csupán csak a véletlen műve! Az imént említett 3 fiatalember egy este során egy társaságba keveredett. Ám már régebb óta ismerték egymást. Beszélgettek, italozgattak egy szívüknek nagyon kedves helyen. Ám az, hogy a sors ismét egy helyre sodorta őket, nem volt véletlen. Ők hárman az az este folyamán olyan dolgot vittek véghez, ami ha nem is egyik napról a másikra, de idővel biztosan hatással lesz az  egész emberiségre. De ne siessünk ennyire előre. Rövid borozgatás, sörözgetés után a társaság apraja-nagyja úgy döntött, hogy elhagyják ezt a helyet, és továbbállnak. A 3 ifjú sem akart különcködni, így aztán ők is elindultak. Az út során kicsit elizolálódtak a többiektől, mivel olyan magasröptű beszélgetést folytattak, amit a többiek nem biztos, hogy megértettek volna. Ám csatlakozott hozzájuk a séta során egy 4. ember, akit nevezzünk Gábornak. Így aztán a 4 fiatalember mendegélt, és az élet fontos dolgairól értekeztek. El is érkeztek egy "Csillagpor" nevű helyre. Ám itt kisebb fennakadás volt, ezért úgy döntöttek, hogy felkarolnak még néhány embert és célba veszik a "Zéro" nevű helyet. Meg kell említenem, hogy ez a kocsma rendkívül kedvelt hely volt akkoriban, egy azóta már világhírűvé vált ital: a FÉNY miatt. Akkoriban még csupán csak ezen az egy helyen lehetett kapni az egész világon. Ez feltehetőleg a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa Projekttel hozható összefüggésbe, ám ez egy más téma. Most azonban folytatom a történetet. A társaság tagjai egytől egyig folytatták az italozgatást ezen a helyen. Volt aki többet, volt aki kevesebbek. Volt aki erősebbet, volt aki gyengébbet. Ám Gergely, Kristóf és Dániel úgy gondolták, hogy elindulnak egy közeli élelmiszerbolt felé, hátha találnak valamit, amit megkívánnak. A bolt előtt összetalálkoztak néhány ismerősükkel, akikről majd a későbbiekben szó lesz. Gyorsan leszögezném, hogy amúgy mindhárom ifjú rendkívül fitt volt. Természetesen egyikük sem szerette volna, hogy egy görbe este alatt elfogyasztott dolgok kárt tegyenek a szervezetükben. Legalábbis kompenzálni szerették volna valahogy. Leginkább Kristóf érezte úgy, hogy muszáj tenni valamit. Ő úgy gondolta, hogy a csontokat kéne erősíteni egy kis kalciummal, hiszen ha valami oknál fogva elesnénk, akkor szükségünk lesz az erős csontokra. Be is ment a boltba Gergellyel, mialatt Dániel kint várt, és beszélgetett azokkal, akikkel az imént találkoztak. Ám a bent lévő két fialnak hamar szembesülnie kellett azzal, hogy bizony nem lehet tejet kapni. Máig nem tudjuk, hogy ez minek tudható be. Esetleg nem érkezett meg az új szállítmány, vagy azon az estén nagyon sok fiatal próbált törődni a csontjaival? Senki sem tudja, és feltehetőleg örökre rejtély is marad. Ám ma már tudjuk, hogy nagy szerencse az, hogy nem volt tej. Na de akkor most mit csináljanak a fiúk? Gyenge csontokkal mégsem mehetnek el az éjszakába. Ám ekkor, mint egy deus ex machina, odaszólt az eladó hölgy: "Vegyetek inkább Nesquik kakaóport." A fiúk kisiettek a boltból, és közölték a fejleményeket a kint lévő barátaikkal, többek között Dániellel. A legtöbben buzdították őket, hogy vegyék meg a kakaóport. Nem is haboztak sokáig, bementek, és vettek egy Nesquik kakaóport. Ám ekkor jött a probléma.. miben oldják fel? Ebben a pillanatban odaszólt Dániel a 2 másik fiatalhoz: "Öntsetek egy kis kakaóport a sörömbe!" Eleinte néhányan el sem akarták hinni, hogy egy olyan szent, és akkora múlttal rendelkező italba, mint a sörbe, kakaóport akarnak önteni. Ám nem tétováztak, beleöntötték. Dániel kicsit megkeverte, majd belekortyolt. A közelében lévők lélegzetvisszafojtva várták reakcióját. Miután Dániel lenyelte a Nesquik kakaóporos sört, az arcáról olvasni lehetett a meglepettséget, majd megszólalt: "Ez nagyon finom!" Társai eleinte nem nagyon akartak hinni neki, ám miután mind megkóstolták, ők is rájöttek, hogy miről beszélt Dániel. Az este további részében elfogyasztották a kakaópor egészét, és ezzel együtt néhány üveg sört is. Valamint az is kiderült, hogy érdemes volt törődni a csontokkal, hiszen ki tudja mi lett volna velük, ha nem isznak kakaót. Viszont most sokatokban felvetődhet a kérdés, hogy ez a három suhanc mégis miért tett olyan nagy dolgot? Hát gondoljunk csak bele: rendkívül sok ember akad(főleg lányok) akik nem szeretik a sört, ám szeretik a kakaót. És ők mostantól már fognak tudni sörözni. Valamint mennyivel súlyosabban végződhetett volna az ő estéjük is, ha nem erősítik meg csontjaikat korábban. Mostantól egyszerre tudunk italozgatni barátainkkal, és tenni az egészségünkért. És ezek mellett még számtalan ok van, amiért a Nesquik kakaóporos sör™(mint látjátok le van védve:D) egy nagyon jó találmány. Teljesen biztosak lehetünk benne, hogy a 3 fiatalember csupán csak azért nem kapott valamilyen állami kitüntetést, mivel senki sem tudja, hogy mégis hogy hívták őket valójában.. Ez örökre titok marad. Mint ahogy a FÉNYezős, kakaóporos sörivós este bizonyos részei is! :)

Bár leírtam a kiutazást és az első napot, a későbbiekkben mégsem írtam. Ennek az az oka, hogy akik közelebb állnak hozzám, azokkal nap mint nap beszéltem, vagy ha kint létem alatt nem is, mikor hazaértem meséltem nekik. És most egy hónapot nem tudok leírni utólag. Ezért úgy döntöttem, hogy az USA-ról nem fogok írni bejegyzést. Ha valakit érdekelne, hogy milyen volt, és még nem meséltem neki, az nyugodtan írjon rám :)

Hát itt vagyok:) 6-án h ajnali 2kor indultunk el apával Pestre. 5re ott is voltunk, aztán jegyeket át kellett venni, stb. Lassan elérkezett a 6 óra, és elköszöntem apától, ő meg megmutatta, hogy honnan fogja nézni a gépet mikor felszáll:) Kígózó sorok álltak a biztonsági ellenenőrzések előtt. Fél óra alatt azzal is megvoltam. 6:45kor megkezdődött a beszállás és 7:20kor(negyed órás későssel) felszálltunk. Sajnos apát nem láttam, de ő mondta, hogy látta amikor felszálltunk, mivel mikor a gép előtt álltam elmagyaráztam neki, hogy hol vagyunk, és azt mondta, hogy látja, így nyilván azt is látta, mikor elindulultunk a kifutó felé. 2 óra múlva Amszterdamba értem, ahol 1 órám lett volna átszállni, de a késés miatt csak 45 percem maradt. Na már most az amszterdami reptér közel sem akkora mint Ferihegy. Ott van B,C,D,E és F terminál, és mindegyikban vagy 20-30 kapu. Olyan nnegyed óra sétálás után már eléggé izgultam, és azt se tudtam hogy merre vagyok, és azt se, hogy merre kéne mennem. Szóval megkérdeztem egy ott dolgozó hölgyet, hogy segítsan picit. Ő megnézte a gépén, hogy az E07-től indulok, és megmutatta, hogy merre menjek. Mikor találtam egy tv-t ahova ki volt írva a járatom, láttam, hogy mellette van, hogy 6 perc van vissza. KIRÁLY:D Egy 2-3 perc futást követően oda is értem, de még vagy álltunk ott fél órát:D Még egy ellenőrzés, és beszállás. Mikor kerstem a helyemet összetalálkoztam a Jelle-el, aki egy holland srác, és egy családnál vagyunk itt. Az én jegyem középre szólt, ahol 4 hely volt egymás mellett. Hát én 2 arab férfi mellé kerültem, akiknek elég mogorvák voltak. Szóval picit azért féltem, mert tudtam, hogy ha bármit terveznek akkor én tuti megszívom:D De végülis egy idő után megnyugodtam, és megpróbáltam elaludni. Ám ekkor légörvényb kerültünk, és elkezdte dobálni a gépet. Szóval az alvás elmaradt:D Viszont volt minden fejtámla hátulján egy ksi tv, és ahhoz egy távirányító. Voltak filmek, meg játékok. És volt PACKMAN!:D 9 óra repülés után leszálltunk Minneapolisban. Innentől már ketten voltunk a Jelle-el. Olyan fél óra várakozás után sorra is kerültünk. Vettek ujjlenyomatot, csináltak egy fényképet, meg feltettek pár kérdést, aztán mondták, hogy "Welcome to the United States" :) Bőröndöket felvettük, és találkoztunk a Kennel és a Claudiával. Ilyen kis táblácskákkal vártak minket, hogy Welcome Jelle!, Welcome Daniel! :) Bő másfél óra autózás után el is érkeztünk hozzájuk. Ők egy kisvárosba laknak, az a neve, hogy: Chippewa Falls, és Wisconsinban van. Megmutatták a szobáinkat, aztán átadtuk az ajándékokat, amiket hoztunk(meg mi is kaptunk egy Wisconsinos pólót), aztán egyből kiültem a teraszra, hogy írjak egy emailt anyáéknak. Itt még csak 5 óra volt, szóval otthon már éjfél, de tudtam, hogy fentmaradnak addig, amíg nem írok:) Miután elküldtem az mailt, anya hirtelen bejelentkezett msnre(mert megtanítottam mielőtt eljötttem). Kérdeztem, hogy megkapták-e az emialt, mondták, hogy még nem nézték de az a lényeg, hogy megérkeztem, de azért mindjárt megnézik. Kicsit beszélgettünk, aztán elköszöntem. Én ekkora már több mint 24 órája nem aludtam(mivel apával pestre hajnali 2kor indultam, azon az este nem aludtam, és mint már mondtam, a gépen se tudtam:D). Ezért itteni idő szerint 6 óra körül kidőltem:D Viszont bejelentkezve maradt az msn. De sebaj, mindenkinek mondtam, hogy véletlenül bealudtam. Hajnali 6kor felébredtem, de nagyon megilyedtem, mivel Meg(a kutya) itt volt a szobámba:D De mikor rájöttem, hogy mi is van, meg hol vagyok(mivel elég kómás voltam), akkor már oké volt minden:D Aztán visszaauldtam, és délben keltem. Akkor nem volt itthon se a Ken, se a Claudia, viszont itt volt az egyik fiúk, aki 25 éves, illetve az ő barátnője. No meg persze a Jelle. Ők elvittek minket egy kis bicikli túrára, és megmutatták a környéket. Bár eléggé eláztunk, mivel elkezdett zuhogni az eső. Az eső ellenére viszont nagyon jó idő volt/van. Tegnap is végig 30-31 fok volt:) A biciklizés után hazajöttünk, és megnéztük a meccset. Majd pedig elmentünk így 6an vacsizni:) Viszont itt 8 óra van, és mivel otthon hajnali 3 van, senki sincs msnen:D Na de most megyek enni egy kis meggyes pitét. Sziasztok:)

Elérkezett ez a nap is. Fél éve erre várok. Végre itt van! Már csak alig 24 óra az indulásig az USA-ba. Ám még mielőtt kitérnék erre van még valami. Ha már utazás, és 1 hónapnyi távollét, akkor előtte muszáj egy búcsubuli. Persze ezt a búcsubulit nem úgy kell értelmezni, mint ahogy hollywoodi kasszasikerekben. Nem volt olyan, hogy 8kor beléptél a házba és előugrottak 20an. Neeem! Ennél sokkal jobb volt:) Először is átnéztem a Bazsihoz, hiszen nem volt semmi dolgom, és nem volt kedvem egyedül bebuszozni városba. Ő gyorsan össze is készült, és irány Árkád. Itt már várt ránk egy szerény társaság, nevesítve: Füli, Niki, Fenyő, Wágner, Kata, Szabi. Rövid idő elteltével elindultunk Zéro felé, hiszen a Gecsa aznap ünnepelte a névnapját, így ott is volt néhány ismerős. Be is mentünk, és elcsíptük még a Spanyolország - Paraguay meccs végét, aminek a végén én rendkívül elszomorodtam, mivel a spanyolok nyertek, és.. na mind1, erre most nem térek ki, hisz nem ez a lényeg. Most nem sorolom fel, hogy kik volta itt, hiszen voltunk egy páran, de a lényeg, hogy "mindenki ott volt, aki számít"! Meg is beszéltük, hogy majd dustban összefutunk, de mi most elmegyünk(Niki, Wágner, Fenyő, én) a Fülihez(aki már korábban elment), kinek szülei pontban éjfélkor mentek el nyaralni. Szombat este + szülék éjfélkor elmennek nyaralni. Adott a recept: fel kell hívni néhány embert inni buli előtt:D Nos mi fogtunk egy lábost, és beleöntöttünk egy szép üveg vodkát, 2 pezsgőt, és 1 liter energiaitalt, és voálá. Nagyon finom italt készítettünk. Mindenkinek ajánlom. Viszont óvatosan fogyasszátok, mert nagyon aljas: finom, de eléggé üt! Gyorsan eltelt az idő, és 1:30 körül úgy döntöttünk, hogy most már épp elég jól van mindenki ahhoz, hogy elinduljunk. Viszont öten voltunk. A Fenyőék kb. 20 percig telefonálgattak össze vissza, hogy valaki levinne-e minket, ha a Niki a Füli ölébe ül?:D Vagy hogy tudnak-e 7 személyes taxi számot. Én tudtam, hogy van egy taxi szám a pénztárcámban, gondoltam őt is felhívhatnánk, hátha levisz minket, vagy tud egy nagyobb taxit intézni. Ám ekkor a névjegykártya mögül kiesett mégegy névjegy, amit ugyancsak egy taxistól kaptam, és oda volt írva az aljára, hogy "7 személyes".. hupsz(A):D Fel is hívtuk, el is jött, le is vitt minket. Stimmt! Dustban találkoztunk azokkal, akik Zéróban voltak, valamint még sok más ismerőssel. Pont kint ültem, amikor jött a telefon: Fazi. Kérdezi, hogy merre vagyok, mert ő itt van dustnál a Máténál meg Kristóffal. Gyorsan körül is néztem, és megláttam őket:D Na akkor mi legyen. "Sétáljunk kicsit és üljünk le". Ez nyilván nem véletlenül van idézőjelben, akinek kell, az pontosan tudja, hogy mit is jelent ez:) Amúgy idő közben a Geri is csatlakozott hozzánk. Olyan fél4 körül döntöttünk úgy a Gerivel, hogy mi most elmegyünk non-stoppba. Faziéktól elköszöntünk(bár az éjszaka/hajnal folyamán még egyszer összefutottunk), és elindultunk boltba. Miután vásároltunk egy Nesteat leültünk picit pihenni. Ekkor hívta fel a Gerit a Vörösváczki Kristóf, hogy merre is vagyunk. Megbeszéltünk egy monte előtti találkát 5 perc múlvára. Kristóf mondta, hogy nincsotthon az anyukája, szóval menjünk fel hozzá így hárman. El is indultunk(közben útbaejtettük mégegyszer a boltot), és hipp-hopp meg is érkeztünk. Ekkor már eléggé rohamosan jött föl a nap, ám fogalmam sincs hogy mégis mennyi volt az idő. Lassan ismét oda jutottunk(az este folyamán másodszorra vagy harmadszorra), hogy megállás nélkül mindenen röhögtünk. Mellesleg amint megérkeztünk, közölte velem a Kristóf, hogy van gesztenyepálinkájuk. Gergővel gondoltuk, hogy most már úgyis mind1.. hozd!:D Még mielőtt ittunk volna belőle, a Geri bevágott egy szelet pizzát ketchuppal, én meg egy muffint szintén ketchuppal. Komolyan mondom, hogy finom volt:D:D Majd rávettük magunkat nagy nehezen arra, hogy lehúzzuk. Hát... határozottan nem volt egy túl jó ötlet, de sebaj. Mindezeket kövvetően kiültünk az udvarba, és a kristóf hozott nekünk kávét, mi meg gyakorlatilag megpróbáltunk felhívni mindenkit. Van akit sikerült, van akit nem:) 6 körül Kristóf lefeküdt aludni, mi meg leültünk tv-t nézni. Aztán lassan Geri is bealudt, én meg néztem még a Disney Channelt fél7ig, majd megpróbáltam én is aludni. Visszaatérve még a Disney Channelre. Olyan rajzfilm ment, ami egy mesteremberről szól, aki körülbelül 11 éves, de semmit sem csinál, mert a szerszámai tudnak beszélni, meg ugrálni, meg énekelni, és mindent megcsinálnak egyedül. Na már most ezt egy ilyen este után feldolgozni nem volt egy egyszerű feladat! Mivel nem tudtam elaludni, fogtam magam, és elindultam haza. 8 előtt egy picivel haza is értem, ahol szembetalálkoztam először a bátyámmal, és a barátnőjével, akik akkor keltek. Majd kicsit később anyukámmal is, aki mondta, hogy azért lassan majd menjekk aludni, mert délután apának jön egy volt egyetemi csooporttársa, aki amerikában él, és a férje valamint a gyerekei csak angolul tudnak. És jó lenne, ha én is beszélgetnék velük. Mikor megérkeztek, engem gyakorlatilag ki kellett rángatni az ágyból, majd lementem. Biztos jól nézhettem ki:DD. Ez volt tehát a "búcsubulim", ami egyben a Csaba búcsubulija is volt, illetve mint már említettem a Gecsa névnapja. Majd mikor kint leszek próbálok írni, na meg facebookot nem fogom tudni mellőzni 24 óránál tovább. Úgyan így az msn-t sem. Na jók legyetek, és aki megy majd EFOTT-ra az gondoljon rám, mert én is szívesen mennék:P Sziasztok:)

Bizonyára közületek is sokan ismerik azt a személyt, akiről ez a bejegyzés szól. A címben is említett fazon az egyik legjobb barátom, és hű olvasóm. Néhány nappal ezelőtt azonban elpanaszolta nekem, hogy valami nagyon nyomja a lelkét. Meg is kérdeztem, hogy mi a szomorúságának az oka. Ekkor közölte velem, hogy hiába olvassa bejegyzésről bejegyzésre a blogomat, róla sose írok..:( Éppen ezért vettem a fáradtságot, és írok egy bejegyzést csak most, csak róla:D Majd elfelejtettem.. Kikötés még az is, hogy a lehető legtöbbször írjam le a nevét. De úgy gondolom, hogy a 8.os barbakános péntek-szombat estékért ezt meg is érdemli(Füli, Dénes, Simi.. te értitek:) ) A következő mondatoknak túl sok értelme, és a mondatok között túl nagy összefüggés nem lesz:D A Simivel múltkor felmentünk a Simihez, ahol ott volt a Simi kutyája: a Szonja. Ő a Simon bullterrierje. A Simivel kicsit megSIMIztük a kutyát, aztán elvittük sétálni. Miközben sétáltünk a Simonnal, valaki hívott. Fel is szerettem volna venni a telefont, de nem tudtam hogy ki az. Feltehetőleg még a Westel által nekem adott SIM Ismeretlen számot észlelt, éppen ezért nem tudta kiírni a nevet. De azért felvettem, és ki volt az? Az most nem lényeg. Viszont továbbra is ott volt a Simi, meg a Szonja, aki ugye a Simon kutyája. Miután elfáradt a kutya(aki a Simié), fogtuk magunkat, és leültünk Széchenyi téren egy padra, hogy tudjon pihenni a Simi kutyája. Miután kipihente magát, elindultunk hárman(a Simi, a Simi kutyája, meg én) a Simi otthona felé. Mikor odaértünk én elköszöntem a Simitől, meg a Simi kutyájától, és elindultam hazafelé. Feltehetőleg a Simiék pedig bementek. Azért Simiék, mert ugye ott volt ő(Simi), meg a Szonja(aki a Simi kutyája, ha eddig még nem esett volna le valakinek:D).

Nos remélem Simi most elégedett vagy, és továbbra is olvasni fogod a blogomat. Mert ez a bejegyzés azért nagy dolog!:D És a többi olvasóm is remélem örömét lelte azért ebben a bejegyzésben is. Hiszen szinte minden olvasóm ismeri a Simont.

Nagyon érdekes jelenségre figyeltem fel a mai este folyamán. Szokásomhoz híven rendkívül magasröptű msn beszélgetést folytattam egykori iskolatársammal, Annával. Valamilyen úton-módon szóba került, hogy bizony jelen van a nyelvújítás a mindennapjainkban. Lásd: kajak, raj, mit tolsz?, és egyéb rendkívül érdekes, ám ismeretlen eredetű szó/szóösszetétel. Akárhogyis próbáltunk rájönni, hogy ez mégis hogy van, nem tudtunk. Abban mind a ketten egyetértettünk, hogy az nem lehet az ok, hogy nincs elég szavunk, hiszen a magyar nyelv egy rendkívül szép, és gazdag nyelv. Ám akik használják.. na az már más téma. A magyarok egy része feltehetőleg úgy gondolta, hogy "Kazinczyék elmehetnek a pi***ba, majd mi újítunk! Neológusok? Kik azok? Majd mi, a tesóval itt megoldjuk a dolgokat!" Természetesen ez mint csak feltevés, és egyáltálán nem biztos, hogy így van, ám mind én, mind pedig az Anna úgy gonduljuk, hogy ez az eelmélet megállja a helyét. Viszont ha a másik oldalt nézem, azért van logika benne. Hiszen a nyelvújításra mindig szükség van. Mégis milyen lenne az, ha úgy bezsélnénk mint évtizedekkel ezelőtt? Odamész a lányhoz a szórakozóhelyen, és "Ne haragudjon kisasszony, felkérhetném Önt, a következő denszre." Ezek fényében már kezdem is lassan érteni a dolgot. De az eredet még mindig homály. Viszont itt van a másik véglet. Ahol tudom az eredetet, de nem értem h miért használjuk. A MORE! Van egy tag, aki éjjel-nappal zebracsíkos cuccokba "tolja", semmilyen végzettsége, semmi érdemlegeset nem tett le asz asztalra, de amit kimond a tv-ben, azt egy egész ország használja:D Azért ezek a dolgok bár elég viccesen jönnek le, de valahol mégiscak kurva gáz:D
Zárásként még annyit, hogy ha valaki használja is ezeket a szavakat, nem akarom megbántani, hisz néha az én is szoktam. Erre most csak úgy felfigyeltem, és gondoltam leírom. Na meg persze ha eszetekbe jutnának ilyen "új" szavak, akkor írjatok :)

Nehéz ebben a stresszes világban időt szakítanunk, hogy alapvető kérdéseket tehessünk fel.

    * MIÉRT jön meg a pizzarendelés hamarabb, mint a mentőautó?
    * MIÉRT kell a jósnőhöz bejelentkezni? Nem tudja előre, hogy jövök?
    * MIÉRT van rokkantparkoló a Jégcsarnok előtt?
    * MIÉRT rendelnek az emberek egy dupla sajtburger & dupla adag sült krumpli mellé egy Cola lightot?

Azonkívül valószínűleg még a következőkön sem gondolkodtál el:

    * MIÉRT kell a WINDOWS bezárásához a "Startprogram"-ot használni?
    * MIÉRT van a citromlében mesterséges aroma, a mosogatószerekben viszont valódi citrom?
    * MIÉRT nincsen egér ízesítésű macskaeledel?
    * MIÉRT nem az általad is bizonyára ismert, repülőkön használt, szétroncsolhatatlan fekete doboz ("black box") anyagából állítják elő a repülőgépeket is?
    * MIÉRT hívják az érkezési csarnokot "Terminal"-nak, ha a repülés oly biztonságos?
    * MIÉRT nyomjuk erősebben a távirányítót, amikor az elemek már szinte lemerültek?
    * MIÉRT mossuk a törülközőinket? Nem abból indulunk ki, hogy tiszták vagyunk, amikor használjuk?
    * MIÉRT viselnek a kamikáze pilóták sisakot?

Valamint...

    * Mikor az ember felfedezte, hogy a tehén tejet ad, tulajdonképpen mi után kutatott?
    * Honnan tudjuk, hogy nincs két egyforma hópehely, hisz nem is láttuk mindet?
    * Az égési sérülésben elhunytak kapnak-e árengedményt a hamvasztásnál?
    * Hogy lehet, hogy a téves szám sose foglalt?
    * Miért nem olvasni soha az újságokban: "Jósnő nyerte a lottófőnyereményt!"?
    * Mit teszel, ha látod, hogy egy védett állat eszik egy védett növényt?
    * Hogy kerülnek a "Fűre lépni tilos!" táblák a gyep közepére?
    * Miért kell a koporsó fedelét odaszegezni?
    * MIÉRT nem ütötte agyon azt a két szúnyogot Noé?
    * Ha vásárolok egy új bumerángot, hogyan szabadulok meg a régitől?
    * MIÉRT van a 24 órán át nyitva tartó létesítményeken is zár?
    * MIÉRT tértem vissza a szabadságról?

- Ha egy hupikék törpikét fojtogatok, milyen színe lesz?
- Az analfabétáknak ugyanúgy ízlik a betűtésztával készült leves?
- Ha a kínaiak az esküvő alatt rizst szórnak, akkor a mexikóiak kaktuszt dobálnak?
- Miért olyan hosszú az a szó, hogy "megrövidebbitendö"?
- Hogyan vesszük észre, hogy a láthatatlan tinta kifogyott a tollból?
- Ha a nyúlláb szerencsét hoz, akkor a nyúlnak is szerencséje volt?
- A vajaskenyér mindig a megkent oldalára esik, a macska mindig a talpára esik. Mi történik, ha a macska hátára vajat kenünk?
- A Lipton dolgozói is tarthatnak kávészünetet?
- Miért nem mennek össze a juhok esőben?
- Ha ma nulla fok van és holnap kétszer olyan hideg várható, hány fok lesz holnap?
- Mit számolnak a bárányok, ha nem tudnak elaludni?
- Az olívaolaj olívabogyóból készül, a napraforgóolaj napraforgómagból készül. Miből készül a babaolaj?
- Ha a Boci csoki bocitejből készül, akkor miből készül a Tibi csoki?
- Ha egy jármű fénysebességgel halad, mi történik, ha bekapcsoljuk a fényszórót?
- Ha az ember a majom továbbfejlesztett változata, akkor miért vannak még mindig majmok?
- Ha egy taxis hátramenetben visz haza, akkor neki kell fizetnie?
- A kivégzéseken a méreginjekciót miért steril tűvel adják be?

Úgy döntöttem, hogy itt az idő arra, hogy megosszak veletek egy rendkívül fontos dolgot. Az egész még 2009. októberében kezdődött. Egészen idáig mindenki rendesen járt iskolába, majd elment edzésre, esetleg kicsit a barátaival volt, aztán hazament, kicsit msn, majd alvás. Ám ekkora minden megváltozott. Senki sem tudja, hogy ki alkotta meg, és az sem ismert, hogy hogyan terjedt el ennyire. De a lényeg nem is ez. A lényeg az, hogy mindez megtörtént! Nem is kertelek tovább, kimondom. Új "tudatmódosító" jelent meg. Városunkban előbb az idősebbeknél(16-18) terjedt el, de később bizony már a fiatalabbak(14-16) is éltek ezzel az eszközzel. Eleinte mindneki úgy gondolta, hogy ez olyan mint minden más. Egy kicsit élvezzük, aztán elég. De később kiderült.. ez nem átlagos! EZ SOKKAL DURVÁBB! November végére kezdtek el mutatkozni a teljes függőség jelei. Itt értem az iskolakerülést, vagy esetleg azt, hogy sokan hamarabb elhagyták szeretett tanintézményeink falait, csak hogy hazamehessenek. Ekkor már mindenki számára bizonyossá vált, hogy innen nagyon nehéz lesz újra vissztalálni a megfelelő útra. Ha egyáltálán még nem késő.. Bár mindenki próbálta tikolni, mindenbizonnyal a szülők sejtették, hogy valami nincs rendben. Viszont nem tudtak mit tenni, hiszen nem tudták hogy mivel állnak szemben. És még ha tudták volna is, akkor is hiába próbáltak volna meg mindent, mint már mondtam ez egy KEGYETLEN JÁTÉK volt. Decemberre már tényleg úgy vélekedett mindenki, hogy itt a vég. Az iskolában kis csoportok gubbasztottak egy-egy eldugott helyen, és csak erről beszéltek. Az órai levelezések témája is csak ez az egy dolog volt. Az osztályok tanulmányi átlaga rohamosan esett. Leírhatatlan volt. Ám ekkor történt valami. Máig sem tudja senki, hogy micsoda, de egyre többen hagyták abba. És akiknek már sikerült, azok minden erejükkel segítették azokat, akik továbbra sem bírták befejezni. Nem vitás, az utolsó pillanatban kaptak néhányan valamilyen sugallatot, hogy MOST MÁR ELÉG! Gondolom mostanra mindenki rájött, hogy miről is volt szó. Egy kegyetlen Facebook alkalmazás volt a tettes: A FARMVILLE! :D Viszont egy dolgot nem szabad elfelejtenünk. Idén hatalmas szerencsénk volt, hogy le tudtuk tenni a virtuális kaszát és vetőmagot, valamint el tudtuk dobni jó messzire a virtuális traktorok kulcsait. Szinte biztos vagyok abban, hogy az olvasóim 90% játszott ezzel a játéknak csöppet sem nevezhető alkalmazással, és átélta mindazt, amit én. NE FARMVILLEZZETEK, akármennyire is csábít. Hiába törnek fel a régi szép emlékek, mikor megérett az eper, vagy 3 nap után a dinnye. Nem szabad újra játszanunk vele! Kitartás:DDD

Réges régen történt, hogy a híres-neves Leőwey 10.B osztály kirándulásra indult. A történet egésze nincs meg. Csupán csak írásos források maradtak fent, amelyek őrzik a részleteket. Véletlenül sem azért nincs meg a történet egésze, mivel a jelenlévők apraja nagyja illuminált állapotban volt! Az utókor örökségeiben az állt, hogy ez a csipet csapat 7 órakor indult el, és első célállomássuk egy Tesco volt. Itt ételt és italt raktároztak fel az útra, majd útjjukat Veszprém felé vették. A veszprémi várnegyed elfoglalása után a társaság egy része portyázásra indult, míg másik fele megérdemelt pihenőjét töltött egy-egy mai szóhasználattal élve "kávézóban". Miután a a csoport vezetje úgy döntött, hogy mindenki kellőképpen feltöltődött, elindultak az állatkertbe. Az itt szerzett tapasztalatok a későbbiekben nagy segítséget nyújtottak. For ikszemplö: megismerték a 2 púpú tevét, azaz a puputevét, valamint az egy púpú tevét, amely a tendenciát követve puteve. Utóbbi megállapításra az osztály 3 rendkívül éleseszű tagja jött rá. Nevesítve: Majchrics Csaba, Kiss Máté, és Takáts Dániel. A tapasztalatszerzések után ismét felszálltak harciszekerükre, és felkerestek egy vendéglőt, ahol lakoma várta őket. Miután elfogyasztották, ismételten felkerestek egy Tescot, hogy az estére is bevásároljanak. Ez szerencsére sikerült is, így nem volt más vissza, mint hogy felkeressék a szállást. Miután megérkeztek konstatálták, hogy kevesebb ágy van a kelleténél. Mivel a csoport rendkívül jólnevelt fiatalemberekből állt, átengedték a pihe puha ágyakat a lányoknak, míg ők mártírént matracokon aludtak. Bár a későbbiek során kiderült, hogy ez volt a helyes döntés, hiszen ők mondhatni alig aludtak. De erről majd később. Most még este 8 órát írunk. Rövid becuccálás és tisztálkodáás után, elővettek egy táskát amely az akkori kor rendkívül népszerű játékának: a pókernek az eszközeit tartalmazta. Ám eme nemesi játékot rövid idő allatt megunták. Leginkább azért, mert az imént már említett Takáts Dániel volt az, aki a legtöbb leosztást megnyerte.:D Így aztán a többieknek elment a kedvük. De nem szomomrkodtak sokáig. Ehelyett inkább ivásba folyották a bánatukat. Máig rejtély a történeészek előtt, hogy a 16-17 évesekből álló különítmény mégis hogy tudott alkohol tartalmű folyadékokat beszerezni, hiszen akkoriban ez 18 éves korhoz volt kötve. Ez az italozgatás egészen 1ig folytatódott, amikor is az Leőwey döbröcén tartozó szekciójának 2 rangidős vezetője alvásra buzdította a jelenlévőket. Bár már említettem hogy az ott lévők nagy része tisztelettudó volt, ám ekkor az alkohol befolyásoltsága miatt ezt a képességüket elvesztették, így minden eszkközzel megpróbáltak fellépni a vezetők utasításai ellen. Ezen eszközök közé tartozott a párnacsata, az ellenkező nemhez faló felfutkosás, az épület elhagyása és a bokrokban való elbújás. Fontos megemílteni, hogy ezen dolgokat csöppet sem halkan tették. Azonban kis idő után rájöttek, hogy amennyiben csöndben lesznek, és úgy hagyják el a házat, valamint úgy mennek fel az ellenkező nem képvielőihez, úgy nagyobb sikerrel járhatnak. Sőt! A későbbiek során az osztály fiú része az egyik vezetővel még le is ült beszélgetni. Ekkora egymással töréneteket osztottak meg, amelyek segítségükre lehetnek a későbbiekben. Így nyugodtan mondhatjuk, hogy a vezető(k) és az osztály szimbiózisban éltek az éjszaka hátralevő részében. Ám rövidesen elmentek aludni az osztály tagjaiért felelős személyek. Nem sokkal ezután pedig bekövetkezett az, ami a világtörténelemben csak a "tuja incidens"-ként híresült el. Természetesen senki sem tudja,hogy mi az valójában a tuja incidens, hiszen évszázadokkal ezelőtt történt, és az összes írást megsemmísétették azért, hogy védjék azokat, akik elkövették. Ám egy újségcikk valahogy mégis föntmaradt aaz utókor számára. Ezt sikerült is megszerezném. Bár a pontos eseményt ez sem tartalmazza, viszont nagyjából körvonalazódik, hogy mekkora dolgoról van szó. "Az egész világot -különösen Döbröcét- sokkolta a hír. Senki sem érti, hogy ki/kik képesek ilyen szörnyűségre. Már a CIA és beszállt a tettesek keresésébe. Barack Obama szerint nem kizárt, hogy az Al-Qaeda áll az események mögött. Az Egyesült Államok elnöke a következőket mondta a gyásszertartáson: "Nem vitás mostmár, hogy a terrorizmus világszerta jelen van. nem számít, hogy hol élünk! Lehet az világváros, mint New York, vagy egy apró település, mint Döbörce, sehol sem lehetünk biztoságban. A CIA-től akpott első jelentés szeint ez még csak fiyelemfelhíváás volt. Nem kizárt tehát, hogy a tuja incidensnek lesz folytatása. Ám az, hogy ki/kik képeseek még ennél is szörnyűbb tettet végrehajtani, azt senki sem tudja. De a terrorizmus mellett kialakult még egy elmélet. Az is lehetséges, hogy földönkívüliek végeztek az áldozattal. Erre a CIA kirendelt nyomozói abból következtettek, hogy hihetetlen pontossággal végeztek a szegény tujával. Viszont azt még nem tudják, hogy ez náluk valamilyen üdvözlései forma-e, vagy a vilgvégét jelentheti?" Az Egyesült Államok elnöke mellett a világ számos vezetője kijelentette, hogy ha kell, világbékét fognak kötni.  Még Will Smithel is felvették a kapcsolatot, aki egyszer már megmentette a Földet (eredeti felvételek a Függetlenség napja c. filmban), így segítségére lehet az egész világnak a tapasztalatával, ha valóban bekövetkezne a legroszabb." Ezek után már senki sem kérdőjelezheti meg azt, hogy miért is eredményezte a tuja incidens a történelem eddigi legnagyobb gazdasági válságát, valamint keltett hatalmas pánikot világszerte. Ám az incidens után a jelenlévők lassan nyugovóra tértek. Bő 2-3 óra pihenést követően a Balaton partján pihenték ki az előző este vidám/meghitt/sokkoló időszakait. A szépító alvást követően mindenki visszaszállt az éjszaka érkezett új harciszekérre, amelyet immár Robi bácsi vezetett. Ő éppségben haza is jutatta a Leőwey növendékeit, amiért a legmagasabb állami kitüntetést, a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkersztjét kapta. Egy biztos, a 2 nap során a jelen lévők mindegyike remekül érezte magát, és maradandó élményekkel tértek haza szeretteikhez.

[a hibákért elnézéseteket kérem, de a fent maradt források szezői nem nagyon stilizáltak, éppen ezért én se fogok:) ]