Az egész ott kezdődik, hogy Dániel barátommal annyira megtetszett nekünk ez az egész érettségi dolog, hogy idén repetáztunk a biosz emeltből. Ennek következtében eléggé elhanyagoltuk generációnk elengedhetetlen szabdidős tevékenységét, a hétvégi nagyobb fokozatszámban történő májműködtetést. Most viszont gondoltuk kéne pótolni az elmaradt hétvégéket. Ezzel a rövid kis bevezető kalaúzolással pedig el is jutottunk a legutóbbi péntek estéhez. A társaság apraja nagyja a bűnbarlangban, azaz „Negyediken” gyülekezett. Itt volt a már említett házigazda, Szablár „44 óráig nem vezethetsz” Dániel, Paulik „távgyalogló” Gábor, Eszteri „jóképű” Borbála, Máthé „CB” Bogi, Nagy „46283" Gergely, Péntek „jobb vagyok PS-ben” Réka, valamint szerény személyem. Eleinte (mint oly sokszor) csak borozgattunk és az élet legfontosabb kérdéseire találtuk meg a választ borzasztó rövid időintervallumok alatt. A probléma ezzel mindig csak az, hogy másnap sosem tűnnek ezek az elméletek annyira racionálisnak mint este. Az idilli borozgatás közben beállított Dani öccse, Szablár „hozzatok kebapot” Bandi enyhén illuminált állapotban. Szavak nélkül is tudtuk, hogy ez nem helyénvaló. Milyen példát mutatunk már a lájtos borozgatással?! Rövid idővel és néhány pohárral később olyan dolgokra jöttünk rá, amelyek közül egynek biztosan nem örült a Dani. Na igen, Paga egy laza mozdulattal kikapta az ablakot a helyéről. Mentségére szóljon, tudta mit csinál. Legalábbis úgy tűnt. Ha pedig az érzelmi alapokon nyugvó eseményeket vizsgáljuk megállapíthatjuk, hogy ittas állapotban hatványozódik az örömujjongás ha valaki legyőzi a gépet ps2-n. Tapasztalatok alapján az is kimondható, hogy ezzel fordított arányban változik a szomszédok jókedve és toleranciája. Mivel mindig figyelembe vesszük és tekintettel vagyunk környezetünkre, nem szerettünk volna konfrontálódni senkivel, szóval továbbálltunk negyedikről. Persze csak azután, hogy Bandit szépen betakargattuk és elkészítettük vele a szükséges csoportképeket.
A fiúk biztos tapasztalták már, hogy az alkoholos befolyásoltság kiválóan mérhető pisilés közben. Véleményem szerint 4 stádium van (persze ez emberfüggő, átmenetek lehetnek). Az első, amikor valaki teljesen rendben van, és két lábon állva magabiztosan (a szintagma mindkét jelentésében) kézben tartja a dolgot. A második, mikor némi nemű mozgáskoordinációs probléma fellép, minek eredményeképpen az oldalt található egyik falat veszi igénybe az alany, és ennek vállal szépen nekisimulva hajtja végre a küldetést. A harmadik mikor bátran állíthatjuk hogy többet ittunk a kelletnél és szépen homlokkal megtámaszkodva elöl, igyekszünk célt érni (FIGYELEM! Ebben az esetben fennáll az elalvás veszélye, mely igen fájdalmas következményekkel járhat. Mindig ügyeljünk, hogy elkísérjen valaki minket!). A negyedig fázis pedig nem is feltétlenül a vesetermék szervezetünkből való eltávolításakor játszik szerepet, sokkal inkább a perisztaltika megfordulásából származó igen kellemetlen tevékenység elvégzésekor (igen, szépen megfogalmaztam a hányást). Erre a végső stádiumra a legjellemzőbb a toalettnek négykézláb történő megközelítése. Jómagam a 2. fokozatnál jártam, szóval úgy pont rendben volt minden. Gyorsan leszögezném, hogy nem hímsovinizmus miatt írtam a férfiak esetében fellelhető 4 stádiumról, csak a nőknél ezzel nem vagyok tisztában. Viszont biológiai ismereteim alapján bátran merem feltételezni, hogy a náluk nem ez a négy eset van.
A városba való besétálás lényegesen rövidebb időt vett igénybe, mint a visszaút, de ne siessünk ennyire. Ekkorra többen elértük a „jég alá kerültem” állapotot. Hogy mit is takar ez? Na szóval..
Szeretünk filozofálgatni, olyankor mindig okosnak érezzük magunkat kicsit. Gyakran űzzük ezt az igen kis költségvetésű szabadidős tevékenységet Gergely nevű barátommal. Ő esetenként egymagában is szokott gondolkodni ilyen dolgokon. Egy aktuális pillanatban kifejtette nekem egy elméletet, mely alapul vette korábbi filozófusok tanításaiban fellelhető alsó- és felső én-t. A lényege, hogy mikor valaki iszik(alkoholt), a szociálisan elfogadható és mértéktartó énje bekerül egy jégpáncél alá (amilyen a tavakon is van hideg téli időszakokban), és felszínre kerül, az addig a felszín alatt rejtőző (de mégis személyiségéhez épp úgy hozzátartozó én). És egészen addig, amíg eme nedűk hatása alatt áll az illető, ez a felszínre került személyiség-darab uralkodik, és nem hagyja kijutni a jégpáncél alól a mindennapokból ismert részt. A elmélet megosztása előtt is mélyen tiszteltem Gergelyt, de viccet félre téve, egészen zseniálisnak tartottam/tartom ezt a megközelítést.
Na vissza az estéhez. Tehát elindultunk be. Pontosabban már be is értünk. Először csinos. Fogalmam sincs mennyi volt az idő, de borzasztó kevesen voltak. Találkoztunk valami német sráccal, aki eléggé törte a magyart, de jófej volt. Dani prezentálta az iphone töréstesztjét, valamint élő koncertet adott velem csinos udvarán. Voltak még valami srácok egy hatalmas zsákkal amiben kb. 60-80 liternyi pattogatott kukorica volt. Nem tudtuk honnan meg hogyan, de jól esett. Utána monte. Szépen beestem az alsó szintre. Kármennek puszi és ölelés, Ludinak csak ölelés. Ittunk valami kék fröccsöt, amit nem akarom tudni, hogy miből készítettek, de másnap borzasztó szarul voltam. Igen késő (vagy korán) volt már, ami abban is megmutatkozott, hogy Dani úgy gondolta a csocsó asztal helyettesítheti átmenetileg az ágyát. Vettük a jelzést, irány vissza negyedikre. Ezzel pedig elérkeztünk a már említett visszaúthoz. Én nem mondom, hogy sokat sétáltunk, csak azt hogy a táv megtételének idejét nem csökkenti, ha valaki meg szeretne pihenni a körforgalomból kivezető út zebráján, vagy ha fel szeretne mászni erre-arra. Lassan, de biztosan azért visszaértünk negyedikre, Dani lefeküdt, mi elszívtunk még egy cigit, aztán irány haza. A másnapról pedig annyit így zárásként, hogy Anya bejött a szobámba hajnali 11 körül, és a következő párbeszéd zajlott le köztünk: „-danci, mit kérsz reggelire? -csak algopyrint!”
