danci blogja

Minden egy forró vasárnap este kezdődött. Kedvesemtől elbúcsúztam Siófokon, ahol már várt Szablár „130-basszus körforgalom!!” Dániel, Kiss „alszunk egy ágyban?” Máté és Magari „bakfitty-extra-szex” Kristóf. Be is pakoltam a csókmókomat Dani csomagtartójába, ahol a sörök már olyannyira vágytak arra, hogy megigyák őket, hogy kitörve a műanyag fólia fogságából, örömtáncot jártak jobbra-balra rendezetlen mozgásban, egymásnak és a csomagtartó falának ütközve, de mégis az egész teret kihasználva.  Szép „lassan” azért elindultunk. A lassan szó idézőjele nem véletlen. Szablár Dani barátom, már korábban kiérdemelte a 130 becenevet, mely véletlenül sem az átlagsebességére utal, csak hogy megnyugtassam a blogomra tévedő hatósági személyeket! Viszont az út során bővült eme nickname egy „basszus, körforgalom!!” utótaggal, ami ugyancsak nem arra vonatkozik, hogy véletlenül majdnem egyenesen kerültünk meg egy körfogalmat. A Siófokról Balatonfüredig tartó út során megvitattuk a férfi potenciállal kapcsolatos összes fellelhető kérdést, ahogy azt kell, ha 4 ereje tejében lévő vonzó fiatalember össze van zárva egy kocsiban. Szűk egy óra alatt meg is érkeztünk füredre, ahol már várt minket Bori, Nusi, Blani és Geri, Borbáláék nyaralójában. Kocsiból ki, nyaralóba be. 2 óra és Nusinak szülinapja lesz. Hát akkor igyunk. Ittunk. Részletekbe nem is mennék bele, csak annyit, hogy annyira azért jól sikerült az este, hogy mindenki ott aludt, ameddig eljutott. Mivel gimnáziumi éveink után mindannyian kellő rutinnal rendelkezünk, tudtuk, hogy minél előbb fel kell kelni, mielőtt teljesen kijózanodnánk és ismét neki kell állni italozgatni. Erre a legmegfelelőbb a hosszúlépés volt. A kellemes 1:3-as rosé-szóda bármikor helytálló. Na de mit is kéne csinálni? Hát strandoljunk egyet! Mi jó ötletnek tartottuk, a strandon körülöttünk fekvők nem annyira. Teljesen érthető, ha napokkal később is szóba került egy-két családnál „az a néhány fiatal, akik azt hitték egyedül vannak a parton”. De ezzel nincs is semmi gond, hiszen mindenre mentség a „de hát fiatalok vagyunk” illetve a „mikor, ha nem most?!” mondatok. A nyaralóba visszatérve aztán szörnyű dolog történt. Néztünk jobbra, néztünk balra, kerestük az asztalon, valamint az asztal alatt, de semmi. Nem értettük, hogy mégis mi történt, hova tűnhetett. Rekonstruálás céljából visszanéztünk előző esti képeket, és kezdett mindenki számára világossá válni, hogy mi is állhat eme rémálomba illő esemény hátterében. Gondolkodtunk, számolgattunk, egyeztettünk, majd borzasztó konklúzióra jutottunk. Az, amitől titkon mind tartottunk, bekövetkezett. Elfogyott a sör! Nem bánkódtunk azért soká, inkább gyorsan vettünk még és ittunk tovább. Estefele aztán jött az ötlet, hogy menjünk be a centrumba. Miért is ne? Mi baj lehet belőle, ha például nincs köztetek olyan hülye, aki szívesen ugrál bokrokba. Sajnos ilyen tekintetben én hátrányból indultam. Mentünk, mendegéltünk, amikor is egy bokor mellé értünk. „-Ez amúgy simán elbír egy embert.” állapítottam meg okosan. „-Hang vagy beleugrani!” jött az óva intés barátaim részéről. Pár másodperc múlva odaért a társaság másik fele is, akikben tudat alatt reménykedtem, hogy lebeszélnek. Ekkora meg is szólalt Bori: „Várj, még ne ugorj, ezt lefényképezném.” Mit volt mit tenni, borosüveget átadtam másnak, hátraléptem párat, majd nekilódultam. Elrugaszkodtam és háttal landoltam VOLNA a bokor tetején, de természetesen nem bírt el, így leestem a feltehetőleg frissen metszett alsóbb ágakig, melyek gyönyörű nonfiguratív ábrázolást firkantottak a hátamra. Fájdalmamban oldalra kidőltem a bokorból, és haláltusám hajnalán a következőt hallottam: „basszus Danci, ez kurva jó kép lett. totál megérte!”  Mikor némi segítséggel aztán felálltam a földről, és a többiek megtekintették a hátamat, barátokhoz híven igyekeztek megnyugtatni a következőkhöz hasonló mondatokkal: „-UUUU, ez nagyon csúnya!”, „-ami ott lóg, az a veséje?”, „-reméljük megéred a holnapot.” Na de sebaj, hibájából tanul az ember. No és persze, "MEGÉRTE!” Az éjszaka folyamán voltunk egy kocsmában, ahol a jelenlévők lélekszámát 150%-al növeltük, valamint egy szórakozóhelyen, ahol pedig a 200%-al. Ezek tekintetében talán kimondhatjuk, hogy nem volt túl nagy élet hétfőn éjszaka füreden. Bár ez nem volt baj, mi jól szórakoztunk, és ez a lényeg. Hajnali 2 körül aztán úgy döntöttünk, hogy ideje visszatérni a nyaralóba. Viszont elfogyott a cigink és valami ital is kellett, melyet már-már üzemanyagként használtunk nemcsak az A pontból B pontba való eljutáshoz, de a legegyszerűbb, vegetatív életfunkcióink elvégzéshez is. Ekkor deus ex machinaként a semmiből elénk került egy kocsma, ahol volt cigi és pezsgő. A haza utat végül egy versenyfutással koronáztuk meg. A táv mindössze egyetlen utca volt (80-100 méter), viszont Mátéval olyan 60-70 méter után levegőért kapkodva estünk össze. Ennek pedig feltehetőleg az lehetett az oka, hogy 2010 óta mi ketten összesen nem futottunk ennyit. A nyaralóban azért ment még az ereszdelahajam, de rövidesen mindenki nyugovóra tért VOLNA, ám szerény személyem még csöppet sem akart aludni, így igen magas hangerőn dömböltettem a zenét. Persze akadtak akiket ez cseppet sem zavart, viszont Máté fél órányi szenvedést követően lejött, és a konyhába belépve a következőt vágta a fejemhez: „te fasz, nyertél. nem alszom. igyunk!” Ez így is történt egészen fél5ig, amikor már szép világos volt, és a ház mellett egy földön megpillantottunk egy hatalmas szalmabálát kb. 250 méterre a nyaraló bejáratától. Máig nem tudni miért, de késztetést éreztünk arra, hogy azt a szalmabálát a nyaraló elé görgessük. Ez nagy nehezen, szűk fél óra alatt meg is történt. Pont leültünk és tovább söröztünk volna, amikor jött a szomszéd, hogy rendőrt hív, mert két napja dübörög az utca, meg miért tologatunk szalmabálákat hajnalban, stb. A szokásos, tudjátok. Retorikai képességeink segítségével azért lebeszéltük a hatóságok bevonásáról, megittuk ami még a poharunkban volt, és jobbnak láttuk, ha most már mi sem aktívkodunk, inkább elhúzunk aludni. Másnap hajnali déli kelést követően lassan könnyes búcsút kellett vennem a többiektől és elindulnom haza. A zároshoz, és a társaság fizikai valamint szellemi állapotának leírásához viszont hozzátartozik még, hogy a négyen lekísértek kocsival a kikötőhöz, mivel zsebkendővel szerettek volna integetni nekem, mikor hajóm kifut az ismeretlenbe. Azonban le kellett parkolni. Ehhez viszont szükség volt parkolócédulára. Viszont mikor a parkolóautomatából jegyet szerettünk volna venni, azt vettük észre, hogy nem lehet, csak sms-el. Így tanakodtunk, hogy most kell e, avagy sem, végül is max. 10 perc pontpontpont. 5 frissen, jó eredménnyel leérettségizett fiatal, nem gondolt arra, hogy esetleg az automata túloldalán is meg kéne nézni, hátha ott be lehet dobni pénzt. Lássatok csodát, ott lehetett jegyet venni. Jók vagyunk!:D