danci blogja

Az évek során néhány olvasómtól kaptam olyan –számomra építő jellegű- kritikát, hogy bejegyzéseim sorra egy, allegória szerűen visszatérő dologról, az ivásról szólnak. Lázadásom jeléül, vagy csak azért, mert a 98 pontból álló, a világbéke eléréséhez szükséges lépéseket tartalmazó tervezetemet a világ vezető hatalmai egyenlőre még nem írták alá, ma is ez lesz a téma. Amint az aláírás megtörténik ígérem, hogy arról is ejtek egy-két szót. Na de akkor most térjünk is vissza főmotívumunkhoz.
Különleges képességünk nekünk embereknek, hogy az alkoholizálásra mindig találunk okot. Ez leginkább a 16-25 év közötti személyekre jellemző, ám sajnálatos módon az alsó határ évről évre változik. De ebbe most ne menjünk bele. Indok lehet egy szülinap, egy névnap, egy nyelvvizsga, egy szürke hétköznap vagy egy átlagos péntek este. Nyilván mindenkinek van olyan ismerőse, aki évente csak két alkalommal iszik: ha szülinapja van, vagy ha nincs. Nekem szerencsére szinte csak ilyen ismerőseim vannak, így nagyon szerencsés fiatalembernek tartom magam. Most azonban még egy szép mesét sem kellett kitalálni, amit beadhattam volna szüleimnek, hogy már megint mit ünneplünk, hisz tudták hogy leérettségiztem, és ezt kellőképp meg is szeretném ünnepelni.
Így aztán el is indultam a bankettre. Ez a rendezvény szerény véleményem szerint egy remek dolog. Hisz az eddigi tanáraiddal végre kicsit kötetlenebbül beszélgethetsz, italozgathatsz, esetleg meginvitálhatod őket kocsmázna. És a legszebb az egészben, hogy visszakaptuk az osztálypénzből megmaradó részt (tudom Apa, nem mondtam, de igazából még aznap este eluttuk), így ha valaki ezt végignézte laikus szemlélőként, az csak annyit látott, hogy mielőtt a leérettségizett diákok elhagyták volna a bankett helyszínét, odamentek az osztályfőnökhoz, aki pénzt adott nekik az éjszaka hátralévő részére. Ezek után el is indultunk korosztályunk aktuális gyűjtőbázisára, Csinosba. Nagy örmünkre aznap nemcsak nekünk volt bankettünk, hanem a babits egyik osztályának is, ahova oly sok kedves ismerősünk járt. Az este folyamán sokan elérték az alkohol fogyasztás jellegzetes szintjeit: mindenen röhögés, filozofálás, a világ gondjainak megoldása, székről akrobata mutatvány bemutatása, mellkason sörös korsó véletlen eltörése, totális bepunnyadás. Pirkadatkor arra eszméltünk, hogy páran egy füves részen fekszünk/ülünk és a szituáció egy skins évadzáró képéhez hasonlított leginkább.
Másnap viszont minden kezdődött előről, csak kisebb energiával. Kedves barátom, Szablár Dániel tartott egy házibulit Kisújbányán, így el is indultunk kifelé. Sörben természetesen nem volt hiány. Köztudott azonban, hogy a túlzott mennyiségű sör fogyasztása katalizátorként hat a rosszullétre. Tehát volt aki előbb, volt aki később döntött úgy, hogy vízszintes helyzetben folytatja a bulit. Hajnali 5 körül már csak alig páran ültünk kint az udvaron. Ekkor vetődik fel mindenkiben, hogy mégis mit kéne csinálni? Hát keltsünk fel mindenkit, biztos értékelnék. El is indultunk befelé, és aggódva rontottunk be a szóbába és kapcsoltuk fel a villanyt, hogy „srácok, 9 óra van, itt hagytak minket!” Volt aki elkezdett felülni, ám olyan is, akinek szívfrekvenciája minimálisan sem változott. Nekem mégis Dani reakciója tetszett a legjobban. Ő bájosan közölte, hogy „Danci, én nagyon szeretlek, de most meg foglak ütni..”. Ebből érzékeltem, hogy itt az idő hagyni őket, ezért aztán kerestem még egy sört. A végkimerülés 11 körül ért utol, mikor éppen takarítottunk, így én kerestem egy puhának tűnő ágyat és ledőltem. Ezzel próbáltam kivenni részem a takarításból. Csak másnap szembesültem olyan képekkel, hogy engem is elkezdtek felporszívózni valamint felmosni.
Ám ekkor még mindig nem volt vége az érettségi ünneplésnek. Hármadnapon aztán még egyszer mindenki feltámadott, összegyűjtötte utolsó energiáit, mivel szüleim távolléte egyenlő egy házibulival. Hát ez a résztvevők fizikális állapotából, és májunk kapacitásainak végességéből adódóan nem buli, csak egy lájtos levezetés lett. Így kettőkor jobbank láttuk Nikivel, ha nyugovóra térünk. Ezért elbúcsúztunk a még talpon lévőktől és elmentünk aludni. Ezzel nem is lett volna baj, csak bátyám illetve barátai még erejük tejében voltak, emiatt pedig akárhogyis próbáltunk aludni, olyan mondatok szűrődtek fel a szobámba, hogy „itt egy farostlemez, frizbizzünk ezzel!” vagy „na akkor most megpróbálok kiállni a kocsival”. Mondanom sem kell, nem aludtam nyugodtan..
Alles zusammen, elég szép kis három nap volt, de többet nem iszom!